Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága
Alabán Ferenc művészisége a különböző, esetenként ellentétes előjelű esztétikai értékminőségeknek az egyedi (eredeti) formában megvalósuló többszólamúságából keletkezik. Nem hitelt érdemlő és egyben indokolatlan az a normatív, előíró kritikai és interpretáló szemlélet (és gyakorlat), amely a műalkotás sokértelműségét, s az ettől elválaszthatatlan belső feszültségeit és ellentéteit esztétikai redukciónak tartja. Ilyen alapon és elvek szerint több újító író, költő és művész alkotásait utasították el a huszadik században (Ady Endre, Kassák Lajos, Bartók Béla ...). * * * A szép (szépség) szűkebb és tágabb jelentésének kérdésköre sok lehetőséget tartalmaz. A szépnek - mint esztétikai értéknek — külön értelmezéstörténete van, s csak a legfontosabb összefüggésekre utalhat. A szép másik denotátuma az, hogy esztétikai minőséget jelent, s vannak esztéták, akik a szépet kizárólag csak ebben az értelmezésben használják. Az esztétikai érték átfogóbb és szélesebb kategória, mint az esztétikai minőségek, mivel a minőség (általában is) rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy érvényesítse az értéket. Példának okáért: a tragikum úgy is leírható, mint értékvesztés, a komikum pedig mint értékhiány (ill. értéktévesztés), s ennek megfelelően az értékelés mechanizmusában bizonyos értékhelyzeteket tragikusként vagy komikusként érzékelünk. Az értékelésben azonban létrejön egy általános értékszerkezet is, amibe az értékvesztés és az értékhiány (értéktévesztés) élménye is be- építődik. Ezért jelenthet a konkrét esztétikai térben a tragikum értékveszteséget, a komikum értékhiányt, a megjelenítés esztétikai hatásában pedig (ami az esztétikai térből sugárzik) értéknövekedést és értékgyarapodást egyszerre. Ezért van az, hogy az esztétikai minőségek szoros és kereteket feltételező rendszerezése eléggé irreális és reménytelen vállalkozás, mivel azok jórészt (időtlennek) feltételezik az értékek közti sokrétű kapcsolatokat. Irodalomtörténeti és -elméleti gyakorlat, hogy egy adott korra és kultúrára (reneszánsz, felvilágosodás, avantgárd, posztmodem stb.) jellemző értékeket, minőségeket, hierarchiát állítanak fel a kutatók az adott korszak, ill. irányzat jellegzetes, sajátos motívumainak és értékminőségeinek konkretizációiban. A felvázoltakból következik, hogy az irodalmi esztétikai értékek nem egymástól független és izolált alakzatok, hanem egy általános értékrendszer és -szerkezet érvényesülő részei. Ennek alapján válhat értelmezhetővé az egyes értékminőségek egymásba való átjutásának és átfordulásának lehetősége és komplex élménymeghatározó jellege. Az esztétikai megközelítések szükségessége és illetékessége evidencia értékű, az értékeket azonban nem kell/szabad szembeállítani egymással, csupán megkülönböztetésekről lehet szó. Ezért is fongos hangsúlyozni, hogy a befogadásban az értékfelismerés zavarainak egyik fő forrása az értékek di- rekt különválasztása.
