Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Duba Gyula: Illyés és Novomeský (értekezés)
Duba Gyula irreális és megvalósíthatatlan volt-e a cél, hogy 1945 után kisebbségek, magyarok és németek nélkül újul meg a Csehszlovák Köztársaság!” Kaotikus történelmi korban az ember bonyolult életet él! Az irányító erők szempontjait és a hatalmi érdeket tűri a nép, nyögve viseli el a ránehezedő nyomás terhét. A második világháború legkevésbé rokonszenves hozadéka, hogy - különösen a mi tájainkon - a hatalom mindennapi jelenléte s a politika életünk szerves része lesz. Mindennapjaink borús árnyoldala! Nem könnyű felfogni, álalában nem is gondolkodunk róla, elfogadjuk, amikor a politikum újsághírből és távoli események egzotikumából napi szervező erő, meghatározó élmény lesz! Az információs robbanás elmélyíti az élményt. Rászoktatja az emberiséget, hogy a fenyegetettség érzése és a közvetett halálfélelem mindennapi dolog. S az ember leikébe tartósan beköltözik a szorongó bizonytalanság. így lesz a huszadik század az elemi hasadtság, a skizofrén jelenségek kezdete, amikor a valóság is hasadttá válik és az igazság legalább is kétarcú! Novomeskýt szembeállítja számos barátjával, kor- és sorstársával, a magyar tömegekkel, melyekkel azelőtt együtt érzett. Talán igazi önmagával is szembeállítja! Valamiféle „štúri vonás” érződik ebben, hatalmi célokkal való azonosulás, mely idővel csalódást okoz! Annál inkább, mert - esetleges — benső kételyeit, korábbi rosszérzésű „vajúdását” tragikussá növeli sorsa s végzete. Köztársaságunk történelmi sajátossága, hogy az ötvenes évek elejének politikai perei (Slánsky, Clementis) a „nacionalista” jelzővel színeződtek (Husák, Novomeský)! Része lehetett ebben annak a nemzeti öntudatnak, amely Novomeský - és Husák - korábbi magatartásán érezhető, de a magyarországi párt- politika fenntartásainak is, mellyel a háború utáni kisebbségellenes bánásmód és az elhúzódó baráti megegyezés felelőseit kereste. A „nacionalisták pere” a csehszlovák egység és bizonyos prágai - cseh - hegemónia gazdasági érdekeit és döntési lehetőségeit is „megoldotta”. Novomeský a per egyik vádlottja és elítéltje. A helyzet bonyolultsága miatt furcsa módon mégsem teljesen „csak” áldozata, hanem történelmi játékszere is, részben az igazságtalanságokban való részvétele üt vissza, másrészt a hatalmi harcok és a politikai elrendeződés (szlovák) vesztese, ahogy Közép-Európában annyian. Kiss József tanulmánya gazdag tényanyag kíséretében tárja fel mindennek a hátterét. Jelen voltam, amikor 1963 decemberi rehabilitálását követően a Szlovák író- szövetség vezetőségi ülésén az írók mintegy „visszafogadták” Novomeskýt. Az asztalsor túloldalán ült, Dominik Tatarka lépett hozzá, néhány keresetlen szóval üdvözölte és az asztal felett kezet fogtak. A televízió felvette a jelenetet. Akkor Novomeský szemében, a közelében ülve riadtságot láttam, tanácstalanságot és döbbent csodálkozást. Mintha nem értené vagy nem fogná fel, mi történik vele! A kézfogás után sem szólt, s mintha mindenki megkönnyebbülten fellélegzett volna. Néhány évvel később - talán 1969-ben - ugyancsak ebben a testületben kérték, hogy írjon alá egy kiáltványt, amely az ellentmondásos közállapotokról mond véleményt. Azzal hárította el az aláírást, hogy - mondataira nem, csak a lényegükre
