Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Duba Gyula: Illyés és Novomeský (értekezés)
Illyés és Novomesky ma, a nemzeti sorsok malomkövei őrölnek, szinte hallani csikorgásukat! Népek, nemzetek és egyének vágyait, reményeit és létfeltételeit őrli, darálja, kinek sima liszt, kinek durva dara jut belőle, valamiféle látványos s mégis átláthatatlan, már- már titokzatos, bár az emberre jellemző törvények szerint! Novomesky pályája (látszólag) csúcsára ér. Megbízottként szabadon gyakorolja nemzetépítő képességét, a jövőt szolgáló társadalmi tevékenységet irányítja és felügyeli, eszmei elkötelezettsége számára tér nyílik. Olyan munka ez, mely elé tág horizont tárul, bár morális gátlásokkal is szegélyezett! A háború előtt és alatt, élete nehéz időszakában Esterházy pártjának Esti Újságjában közölhette írásait, versei - a Ponicanéval együtt - a nyitrai Híd Antológia harmadik kötetében is megjelentek. A nagypolitika, melynek része lett - a történelem - szembefordítja előző életével. Párttagként vállalja a fegyelmet, hazafiként az „államérdeket”, a humanista demokrata mit érez közben? Szalatnai Rezső mondta el, hogy amikor elment hozzá a Megbízottak Testületének Hivatalába és tiltakozott nála a pozsonyi magyarok Ligetfaluba való internálása ellen, Novomesky azt mondta: „írjál fel tíz nevet, kihozom őket!” Forbáth szerint a költő-megbízott kérésére hasonló helyzetben „azonnal intézkedett!” Zdenka Holotíková szlovák történész írja, hogy amikor 1945. augusztus 31-én a felkelés szervezőivel és a szlovák politikai vezetéssel való találkozáson Benes azt állítja, hogy „a tiszta nemzetállam elkerülhetetlen történelmi szükségszerűség”, Husák „leplezetlen kételyekkel” reagált, Novomesky pedig „egyet nem értésének adott kifejezést”, „gyakorlati megvalósításával kapcsolatban apellált a nemzetközi közvélemény tiszteletben tartásának fontosságára, hogy senki se mondhassa: Comenius népe megfosztja iskoláitól országa polgárait.” A történelem iszonyatos malma egyaránt őröl győzteseket és veszteseket. Ilyen a természete, nem az ésszerűség hajtja, mint az ember hasznos termelő szerkezeteit, hanem olyan ösztönök és léterők, amelyeknek a feltétlen szolgálatában álló ember maga is veszélyeztetett. Más-más módon persze, s talán éppen Novomesky sorsa példázza, hogy az ún. „történelmi igazság” fogalma mennyire illuzórikus. Alighanem ebben csíráznak későbbi drámája előfeltételei. Mert míg a béketárgyalásokon, a fehér asztalok mellett a békévé csendesült harc és háborús önkény tovább folytatódik, az események késői tisztázása olyan örvényszerü mélységekre és sorsformáló erőkre utal, melyeket a huszadik század zúdított a jobb sorsra érdemes emberiségre. Az idő és ellentmondásos „igazságérzete” beleszól Novomesky életébe! Bár ha- zafisága és pártfegyelme átsegítik (esetleges) lelkiismereti megtorpanásain/vajúdásán, skizoid kételyeit aligha tűntetik el. Szolgálja nemzetét, míg foglya ellentmondásos korának! Ahogy ismét megnyitják a magyar iskolákat, hivatalából, ám minden bizonnyal meggyőződéséből is, az új iskolarendszer szervezője lesz. Petőfi alakjának eszményítése révén, a vákuum után olyan pozitív hangot képes megütni, ami az elmúlt évek kataklizmáját követően is őszintének és hitelesnek hangzik. Bátorságára, erkölcsi erejére utal azon gondolata, amelyet 1948. október 4-én, a magyar iskolanyitások előkészületeiként így fogalmaz meg: „...kérdéses, vajon nem
