Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - Duba Gyula: Illyés és Novomeský (értekezés)

Illyés és Novomesky

mányosan objektív vizsgálata lehetséges, ám nehezen érvényesül. Az eredményességet a lelki tényezőket mozgató előítéletek és szenvedélyek, a zsigeri beidegződések és a nemzeti atavizmusoknak gyakran szinte a gyűlöletig fajuló, érzelmi hozzáállásai nehezítik.

A történész Kiss József a születő anyagokat, néhány más szöveg kíséretében a „Csemadok levéltárának titkári különgyűjteményében” találta meg kutatásai során, a Két levél címszavú dossziéban. Erről a jegyzetapparátus tudósít. Az anyagok fontosságára és az ideológiai figyelemre utal, amely a készülő vitát kezelte és értékelte. Az anyagok sorsát érintő adalékként szolgálhat, hogy magyarul először jelennek meg a Forrásban, szlovákul pedig csupán Novomesky válaszából jelent meg 1993-ban a Slovenské pohl’ady 3. számában a magyaroknak a szlovák nemzeti felkelésben való részvételéről szóló rész. A vonatkozó jegyzet arról is tanúskodik, hogy a szöveg már „1971-ben a szerkesztőség birtokában volt, de annak közlését »felsőbb« utasításra nem engedélyezték”. Vélhetően, az akkori megítélés szerint, a szövegek olyan kérdéseket érintenek, melyeket nem tanácsos a nyilvánosság elé tárni, „romboló erejűek”, melyeket fékezni és titkolni kell, és nem szabad kiengedni a palackból.

A kérdéskörrel való mai találkozásom más gondolatokat is sugall. Szinte idegennek tűnik fel a számomra munkám, az egykori Novomesky-kötet előszava. Mintha alig lenne hozzá közöm. S az írásokra sem emlékszem, tartalmuk újszerűén ismeretlen, szinte mintha először olvasnám őket. Pedig a válogatás során alaposan átnéztem Novomesky közírói életművét, hogy a készülő mű munkássága summája legyen! Még Utószavamra sem emlékeztem. De beleolvasva a hangvétele azonnal élni kezdett bennem, nem is a leírt tények szintjén, hanem valamiféle lel- ki-szellemi fogékonyság és éberség értelmében. Olyan figyelem jegyében, amely- lyel írói munkám kezdeteitől követem életünk és kisebbségi létünk alig megragadható és nehezen tárgyiasítható, érzelmi vonásait, rejtett és alig megfogalmazható lelki jelenségeit. Melyeknek a következtében olyan folyamatos dilemma foglyai vagyunk, amely szinuszvonalként hullámozva vonul végig életünkön, kíséri sorsunkat, része kisebbségi történelmünknek. Ez az „életgörbe” időnként kihegyese- dik, majd ellaposodik, aztán hegyei-völgyei szeszélyesen hullámozni látszanak, mintha rövidülne, majd feltör és megnő, megduzzad, mint valami buborék, hogy később elpukkanjon. Jelenlétét azonban állandóan érezzük, kiszámíthatatlan - szinte végzetszerű - viselkedését néha kissé megnyugodva, majd ismét növekvő aggodalommal vesszük tudomásul és - eltűrjük! Bizonyára nem mindenütt van ez így! Kanadában megtapasztaltam, hogy vannak helyek a földön, óriási országok, hatalmas népek hazái, ahol a történelem kevésbé fontos és viselkedése kiegyensúlyozottabb. Meglepően szinte elhanyagolható, mintha a történelem elmúlt volna! Közép-Európa s a Kárpát-medence nem ilyen hely. S ez a drámai „másság” annak a téridőnek a természetében gyökerezik, mintha eleve és sorsszerűén a legjellemzőbb tulajdonsága lenne a térnek, melyben élünk!