Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (2) (Duba Gyula, Dobos László, Monoszlóy Dezső, Bereck József, Grendel Lajos, Talamon Alfonz munkásságáról)
Csanda Gábor monográfusa, Szirák Péter megfogalmazásában - „az Éleslövészet utáni periódusában mind hangsúlyosabban, s nem túlzás: mind erőszakosabban törekszik a világ »közérthető« megmagyarázására.” Pályája legutóbbi alakulását illetően Németh Zoltán egy újabb alkotói szakaszt különböztet meg, egy, a posztmodem fikcionali- tás kimerítése utánit, melyben nagyjából az ezredfordulóra „egy minimalistának vagy neorealistának nevezhető nyelv jelenti be önmagát”. Grendel a próza sokoldalú és a szlovák irodalom felé is nyitott képviselőjeként él a köztudatban, s a kapcsolat kölcsönös: legtöbb műve szlovákul is megjelent (de van műveinek francia, angol, német és olasz fordítása is). Regényein kívül novellás- kötetei, valamint közéleti-irodalomkritikai publicisztikája ismertek. Jelentős irodalomkritikusi publicisztikája az irodalmi életben és gondolkodásban pezsdítő szerepű, s benne jóval szigorúbban viszonyul a szlovákiai magyar irodalmiság kérdéseihez, mint szépprózai műveiben. Mészöly-monográfiájában (A tények mágiája, 2002) az általa oly tisztelt mester kései prózájának kortársi olvasatát nyújtja. Az Éleslövészetei a magyarországi kritika az önvédelmi-közírói indíttatású elbeszélőforma hagyományával való szakításként értékelte, de nem ezért illeti meg kitüntetett hely, hanem azért, ahogy a történetszerűséget az elbeszélés középpontjába állítja, s ahogy ezzel „a történelem értelmének hiábavaló kutatását” (Szirák Péter) demonstrálja. Ráadásul az ezredforduló történelminek mondható regényeinek (Tömegsír, 1999; Nálunk, New Honiban, 2001) távlatából az Éleslövészet e- zek prózapoétikai archetípusaként (előképeként) jelenik meg, amint erre Keserű József részletes regényelemzése is rámutat (Folytonosság és/vagy megszakított- ság?, 2001) A szöveg középpontjában az elbeszélő áll, ő számol be a történelmi tényekről, annak ellenére, hogy kifejezetten nem hiteles forrás. A történelmi alap igazságtartalmához a mű még csak viszonyítási ponttal sem szolgál, mert éppenséggel az elbeszélő én is képlékeny: „az elbeszélő ismét arra a véleményre jut, hogy valójában nincsenek közeli meg távoli események, csupán múltbeli események vannak, s ezeknek a mozaikkockáiból van összerakva ő, és minden pillanat újabb mozaikkockát rak a többi mellé, amitől az összkép más lesz, még hangsúlyosabban töredezett és befejezetlen.” (2. rész, 22. fejezet) Az Éleslövészet három fejezetét címük szerint is (az elsőé: Első leszámolás- történelmi, a második részé: Második leszámolás - irodalmi, a harmadiké: Végső leszámolás - végső) a mindent átszövő irónia jellemzi. Az első rész történelmi- ségének hitelét ellehetetlenítő irónia a másodikban is uralkodó. Sőt, mivel ennek alanya és tárgya az irodalom, még pontosabban a regény, ez lehetetlenül el - az elbeszélő a fejezet címének megfelelően szó szerint leszámol vele. A megírandó regény helyett az elbeszélő egyfajta regénytípus párodisztikusan elrajzolt, mégis hitelesnek ható jellemzését írja meg, s még ezzel a paródiával szemben is fenn tud tartani egy (hiteles) ironikus viszonyt. A regény - ismét Szirák Péter szavaival - „anekdotákból, életképekből, kommentárokból és ironikus vallomásegységekből felépülő polifon mű.”
