Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)
Gál Sándor Minden kezdődik elölről. 2/4 Áll a baba, áll, Mint a gyertyaszál... Rogyadozó térdekkel ismerkedik a függőleges világgal. Furcsának, rendetlennek találja. A falak megbillennek. A síkok elfordultak tengelyük körül egy fél fordulattal, és megálltak, szemben vele. Kint is minden más lett. A fák koronája már nem szélben ringó zöld gömb, hanem földben álló, barna oszlop feletti sátor. Sok-sok nagynak vélt tárgy egyszerre csak összezsugorodott. Nem győzte csodálni mellettük támadt nagyságát. Abban a pillanatban, amikor két lábra állt, megszűnt körülötte hullámozni a tenger, s a tegnapi tüzek emléke. Ami lenyűgözte figyelmét, az a tárgyak közötti távolság volt. A tér. A távolságok, amelyek ettől a pillanattól kezdve meghatározóvá váltak. Két lépés a székek között. A széktől az asztalig. S az anyja jól ismert hangja: Áll a baba, áll, Mint a gyertyaszál... Az első tétova, botladozó lépések után az öröm és a biztatás: Jár a baba, jár, Mint a kismadár. Elindult, apró, botladozó lépésekkel. Néha összeakadt a lába, nagy puffanással esett hasra, de feltápászkodott, megkapaszkodván mindenben, amit elért, elérhetett. Olykor, egy-egy hasra esés után bőgött, de csak rövidet.- Kemény ember lesz belőle - mondta a szüle.- De mikor olyan véznácska...- Nem a csont vastagságán múlik az, hanem az akaraton. Na, gyere, gyere, kis csillagom. És a gyermek ment. Végigterült a földön, felállt, s újra elindult a hívó hangok felé. Szemében a tárgyak olykor el-elmozdultak a helyükről. Ha megállt, a tárgyak mozgása megszűnt. Ismerkedett a föld göröngyeivel. Kezén, lábán, arcán a tárgyakkal való találkozások nyomai: friss és hegedőfélben lévő sebek, horzsolások. Mindegyik egy- egy új tapasztalat csillagképe. Hatalmasra nőtt előtte a világ - a szobát az udvar váltotta fel, tele mozgó, ismeretlen lényekkel. A fekete macskát már korábbról ismerte, a kutyát is látta, de most a kutya jelentősebbé, rangosabbá lépett elő. A küszöbön állva sokáig figyelte a földön fekvő kutyát, mozgó fülét, amely még álmában is jobbra-balra fordult. A kutya határozottan tetszett neki. Ha állt, akkor is, ha feküdt, akkor is. De leginkább, ha két hátsó lábára ült és fejét egy kicsit oldalra billentve botladozásait kísérte figyelemmel. Ilyenkor a gyermek roppant igyekezettel magyarázott valamit, de bugyborékoló gögői és gö-brű-i a kutya és a felnőttek számára egyaránt érthetetlenek voltak. Ezen előbb meglepődött, majd elcsodálkozott.
