Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)
Az Egy és az Egész De meglepődése és elcsodálkozása alig tartott tovább egy másodpercnél. Új gögő-t és gö-brű-t kiáltva elindult a kutya felé, de a lépcső alján elesett. Beverte a fejét, púp nőtt a homlokán, amely nemsokára megkékült. Bőgött egy sort. Egyrészt a fájdalom miatt, másrészt, hogy nem sikerült elérnie a kutyát. Az anyja hideg kést szorított a homlokán nőtt púpra. 1/5 Az apja ebben az időben már a Tófarkon keresztül Keszi felé gyalogolt. A Tófarok felett két gólya körözött a magasban, indulóban voltak melegebb tájak felé. Sárgult a fák lombja, kinyílott a tarlóvirág, a parasztok már szántottak az ősziek alá. A Tófarok nádrengetege is zörgősre száradt, és zizegett, suhogott a szélben. A tóárokhoz érve megállt, sodort egy cigarettát, rágyújtott és nézte a felhőket, ahogy a nádas felett gyülekeztek. Még megázok, gondolta, s behúzta a nyakát. A tóárok mellett ment felfelé, szembe a víz folyásával, egyenest a szomszéd falu tornyának irányítva lépteit. Megfeketedett törzsű fűzek mellett ment, itt-ott rekety- tyebokrok terebélyesedtek útjában, távolabbról olyannak tűntek, mintha kövér vénasszonyok guggoltak volna a tóárok partján. A gondolatra hangosan elnevette magát. Ekkora vénasszonyok! Brrr! Vasorrú bábák... Hamm! Bekaplak! Mint a mesékben. Eldobta a körmére égett cigarettát. Fácánkakas csapódott fel előtte a fűből hangos berregéssel. A hirtelen támadt zaj szinte visszalökte, megállt. Az anyád... Káromkodott egy cifrát, hogy az ijedtséget levezesse. Aztán az Altmann zsidóval folytatandó alkudozás mondatait igyekezett összeilleszteni magában: „Nézze, Altmann úr, itt van négyezer korona...” Elakadt. Újrakezdte. „Kérem, Altmann úr, leégett a házunk, van négyezer koronám... Szoba, konyha... Igen... A szállítást vállalom, kaptam rá fogatot...” S ha nem vállalja? Észre se vette, s már a cigánypéróhoz ért. Ott lakik a Puppaj, jutott eszébe. De vajon melyik az ő viskója? Egy csomó szurtos, félmeztelen gyerek bámult rá és egy asszony, nagy, előredomborodó hassal. A gyerekek csendben figyelték az idegent. A péró kutyái azonban vad csaholással fogadták. Az asszony hangos kiáltással zavarta szét a kutyafalkát.- Takarodjatok! Hogy a dög essen belétek... A kutyák elhallgattak, szerteszéledtek a vityillók között. A purdék azonban továbbra is kíváncsian bámulták a nagyokat lépő idegent, aki ügyet se vetett rájuk. Folytatta az útját. Altmann úr háza mellett tágas udvar volt. Fakereskedés, épületanyagok. Cement, tégla, deszka. S tűzifa is. A féltetejű iroda előtt emberek ácsorogtak. Kint az utcán a fuvarosok lovai, kocsijai. Hátul téglával rakodtak. Mielőtt bement volna az irodába, megállt egy szusszanásnyi időre, s főleg azért, hogy körülnézzen, mi, merre, s hogy van. Aztán belépett a kapun. Altman úr egy asztal mögött ült és egy füzetbe írt valamit.- Jó napot!
