Irodalmi Szemle, 2006

2006/11 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (11) Magyar líra a két világháború között (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (11)

[...] A költemény, amelynek témája a világegyetem szétoszlása az űrben, s az énnek az elenyészni vágyása, amely ráadásul lényegét tekintve maga is ezt a világegyetemet és ezt az ént modellálja, olyan vers, amely nem szól semmiről, amely a semmiről szól.”(12) József Attila korábbi nagy verseire a tűnődő indítás volt jellemző vagy az alaphangulatot megadó tájleírás, s az általa szalagút-elméletnek nevezett módszer a versegész megkomponálásában.

A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

Mintha szívemből folyt volna tova,

zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. (A Dunánál)

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ijju nyár

könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehanyatlik és lecsüng a kéz. (Óda)

József Attila egzisztencialista versei viszont a legtöbbször in médiás rés exponálják a témát, a tűnődő hangot pedig nemegyszer zaklatott, drámai, olykor az önsajnálat határát súroló hang váltja föl, amelytől nem idegen a vívódó és vádoló moralizá- lás sem. A korábbi monologikus verstípust az önmegszólító, vádoló, perlekedő dialogikus verstípus váltja föl.

Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat.

Légy, ami lennél: férfi, a fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed.

Hogy bizonyság vagy erre,

legalább azt köszönjed. (Tudod, hogy nincs bocsánat)

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat hoztad el - kértem én?

Mért görbítetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!