Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1) (Dobos László és Talamon Alfonz regényéről)
Csanda Gábor nyék, akár vízmosások pörgetnek, hol az egykoron büntetésből vízbe fojtottak kapaszkodnak az íszamós, zavaros elemet kétségbeesetten taposó lábamba, elszakíthatatlan, kusza hínárhálók gubancolódnak tagjaimra, hogy lelkem apró porcelánurnába zárva, sásgyökerek, áramlatok nem járta, nadályok lakta labirintusai közé kerüljön, mindörökre elrejtsék. Felpillantva, a mennyezeten büszke kakastaréj kihívó, vöröses lobogását látom, a gyertya tűzvirágának bólogató szirmait. Hüvelyk- és mutatóujjam hegyét nyálazva ülök fel lecsípni a lángot az olvadó csonkról, szeszélyesen kanyargó viaszér-folyásokat fagyasztva merev sáncokba. A teljes sötétség hangtalan szippantja fel a képzeletizgató árnyakat, mélységes gyomrának kupolabörtönébe zár, türelmesen várom, hogy szemem hozzászokjon látszólag üres, élettelen, kihalt világához, az árnyképek lüktető hívogatásának kihűlt maradványait keresem fejem felett, mesés, borzongató birodalmuk romjait, majd a padlódeszkákon az ismeretlen célja felé kimérten, hangtalan kúszó holdvilág halovány sávját kutatom, a ridegszemű kéjlesőét, ki most talán kiterjesztett hóbagolyszárny, halo- ványan derengő, tornyosuló felhők vattapuha árkában szunnyadva várja a legalkalmasabb órát, hogy redőnyök fenyőfa lécei között, függönyök hasadékán át hívatlan kutassa titkaim. A megriasztott, félelmükben nyüszítő kutyák órája ez.” (1995) Mindkét részlet - a szerző nevét és a szöveg címét letakarva is - szépirodalmi szövegként azonosítható, s mivel eleget tesznek az irodalmi szöveggel szemben támasztható esztétikai elvárásoknak, értékük szerint nem rangsorolhatók. (Értéküket manapság leginkább mű és befogadás viszonylatában mérnék, ami e műveknek az olvasás általi mozgásba hozásából és új összefüggésrendszerekben történő értelmezéséből áll.) Az esztétikai tapasztalat közvetítésén túli közös vonásuk, hogy az irodalom eszköz jellege is hangsúlyossá válik bennük: az első részlet inkább az olvasó okítását tartja szem előtt, a második inkább a gyönyörködtetésre törekszik. Minden további hasonlóságuk mellett legszembetűnőbb a különbözőségük. Míg a Dobos-regényrészlet egy reális világ irodalmi leképezése, a Talamon-novel- larészletből egy imaginárius, elképzelt világ tárul fel. Jelzésszerűen ez már a címadásból is kitetszik. A földönfutó, noha képi kifejezés jelentései — hontalan, hazátlan ember, nagyon szegény - nagyon is valóságosak, konkrétak, amint ez a szövegből is kiderül. Az álomkereskedő ezzel szemben írói találmány, sem átvitt értelemben, sem áttételesen nem használatos szó, s amit (akit) jelöl, ahhoz a szövegen kívül nem rendelhető hozzá semmilyen külső támpont, azaz nincs külső referenciája, valóságra visszavezethető vonatkoztatása. A Földönfutók realista regényként olvastatja magát: elsőként talán a pontos idő- és helymeghatározás tűnik fel, majd a fokozatosan kibomló ismert történelmitársadalmi háttér, a szlovákiai magyarok második világháború utáni jogfosztottsá- ga. A részlet első felének (a regényben a II. fejezetben található) tulajdonképpeni mondanivalóját ez a két kijelentő mondat hordozza: „Nyelvükszerint különválasztják az embereket; jókra és rosszakra, győztesekre és legyőzőitekre. A hatalom új u
