Irodalmi Szemle, 2006

2006/11 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1) (Dobos László és Talamon Alfonz regényéről)

Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1)

rai törvényt ülnek; nem kérdeznek, csak vádolnak ” E két mondatról elmondható, hogy szépirodalmi környezetben ugyan, de nem az ábrázolás és az élményszerűség funkcióját töltik be, hanem a kifejezését és a felhívásét, ezért sokkal közelebb állnak az újságírói stílushoz, és lényegében A vádlott megszólal című Fábry-memo- randum parafrázisai. Ahhoz hasonlóan a részlet második része (a regény VIII. fejezetéből) konkrét szövegeket idéz; a hivatalos közlemény beemelésének további hitelesítő funkciója van. (Megjegyzendő, hogy a Földönfutók egy évvel korábban jelent meg, mint A vádlott megszólal, /könyv alakban!/, így a regény alátámasztja Grendel Lajosnak azt a meglátását, mely szerint „a szlovákiai magyar próza legreprezentatívabb alkotásai (...) megfelelő, a tárgyba vágó társadalomtudományi kutatások hiányában döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy mint szlovákiai magyaroknak legyen legalább valamilyen képünk önmagunkról, főleg a közelmúltunkról.”)

A regényrészlet kinyilatkoztatásai tehát konkrét referenciákra, valós történelmi eseményekre támaszkodnak. így a múlt rekonstruálása a regényben a megtörténtek rekonstruálása lesz, az események oksági viszonyainak feltárása és megértése pedig a főszereplő feladatává tétetik. Mindez a regény szerkezetéből is következik: a főszereplő író (ez a részletből nem látszik) a vallatóra fogott emlékezet attitűdjével saját élettörténetét adja ugyan elő, egyúttal azonban azét a közegét is, melyben mozog, s ezáltal a kollektív emlékezet, a közösségi tapasztalat megszólal- tatója lesz. „Dobos László és Duba Gyula regényei a szlovákiai magyar sors mélypontjait tematizálják - jegyzi meg Kontextusok örvényében (2000) című tanulmányában Németh Zoltán. - A szlovákiai magyarság mint téma adja azt a lehetőséget, amelyet igyekeznek kiteljesíteni. A szlovákiai magyar sors, a szlovákiai magyarság hányattatásai olyan tapasztalatokat jelentenek, olyan hatást gyakorolnak szerzőinkre, amelyek alól nemhogy ki akarnák vonni magukat, hanem éppen e tapasztalatok továbbvitelében érdekeltek.”

A vázolt technika megfelel a realizmus azon követelményének, mely szerint- mondván, hogy a művésznek a valóság szolgáltatja, diktálja a megformálandó anyagot - a művészet a valóságot tükrözi vissza. E realizmusfelfogás szerint - mivel a valóság racionális, objektíve igazolható és ellenőrizhető (akár a tudomány) - a realista irodalmi mű hiteles, ellenőrizhető tapasztalatok közvetítője, és így a valóság irodalmi feldolgozásaként fogható fel. Ilyen értelemben méltatja a Földönfutókat Görömbei András is, amikor a regényről megállapítja: „Az író sorsának rajza a vele kapcsolatba kerülő emberekével együtt eleven és meggyőző. Dobos László élővé varázsolja a történelmet, a múltat.” Már idézett dolgozatában (Hagyomány és korszerűség a csehszlovákiai magyar prózában) Grendel Lajos éppen a Földönfutókat tartja az egyetlen értékes kivételnek abból a realista gyakorlatból, melyet- elmarasztalóan - regényes történelemírásnak nevez.

A Talamon-részletben (a novella első bekezdéséről van szó) az elbeszélő egy elalvás előtti stádiumot jelenít meg, s benne önmagát mint olyan álmodozót, akinek