Irodalmi Szemle, 2006

2006/11 - Duba Gyula: Parasztírónk a múlt századból (Sellyei József munkásságáról) (esszé)

Duba Gyula

Parasztírónk a múlt századból

(Sellyei József 1909-1941)

1

Fogyóban a magyar paraszti lét, természetes életformája, tárgyi világa, szellemi kultúrája és erkölcse eltűnőben. A szemünk láttán évszázados életmód halódik, mely ősi munkaforrás és létforma, a társadalom kimeríthetetlen erőforrását jelentette. Mellette törvényszerűen zajlik a vidéki valóság metamorfózisa. A paraszti élet mélyén mindig is élt a lassú változások, minőségi átalakulások szelleme, és alig észrevehető elmozdulásokkal vitte a mindenkori jövő felé. Emellett a parasztélet a leghagyományőrzőbb társadalmi közeg lehetett. Olyan öntörvényű lét, melyet a civilizációs haladás állandóan borzolt, de alapjaiban meg nem változtatott. A huszadik században azonban annyira felgyorsultak bomlásjegyei, hogy ma döbbenten szemléljük emlékké válásának tetőzését. Az alkonyban, az elmúlás jöttében mindig van drámaiság, az eltűnés tragikuma. Az éj vagy a halál jöttével a világ képe s az élet tűnik el! A parasztvilág alkonya némileg más természetű, elhúzódó és folyamatszerű. A legidősebb nemzedékek még benne éltek-élhettek ebben a tűnő valóságban, hordozzák morálját, őrzik szellemiségét, a fiatalok sosem látták, benső törvényeit nem tapasztalhatták, nem is érthetik. Családi szóbeszéd tárgyaként, önmagát túlélő hagyományként, muzeális tárgyi világként azonban találkozhatnak vele, szellemiségét tovább őrizhetik. A népi kultúra értékei, dalai és paraszttáncai művészeti seregszemlék hosszú életűnek tűnő számai ma is. Bennünk az ösztön, talán génjeinkben él, hogy ne hagyjuk nyomtalanul elveszni a múltat, múltunkat! Ennek a jegyei, hiedelemvilága és szokásainak értelme és jelentése tudományos vizsgálódások tárgya ma is, a természetközeli életmód elemi jelenségeit és formavilágát kutatók elemzik. A népmesekincs sincs elhanyagolva, népi művészek és mesemondók, újkori „modem” igricek éltetik. Túlélni látszanak pusztulásukat a letűnő formák, a kor új szellemiséggel tölti meg őket.

A parasztirodalom mintha kimaradna a túlélésből! A népi írásbeliség értékeit indokolatlan homály fedi. Emléke is ködökbe vész. Az élő irodalom gőgösen ü- gyel jelenére, múltja helyett mereven a jövőbe néz! A múlt értékeit klasszicizálja és igyekszik elfelejteni. Mintha a legkevésbé hagyományőrző művészet lenne. Pedig a vidéki lét és parasztélet öntörvényű belvilágáról múltbeli elbeszélői, egykori mesélői és balladamondói tudósítottak hitelesen. Amint a magyar históriáról való híradások igricei szavával és lantján szólaltak meg, tudósító és elbeszélő művésze