Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Aich Péter: Hangverseny (elbeszélés)
Aich Péter az agg Pulyka Flórián ellen nyert Kakas Alfonz, az a Pulyka Flórián ellen, aki - bár a nyugdíjas korhatáron jócskán túl - azért nem volt olyan agg, csak süket, és aki soha ilyet nem mondott, híre ment volna bizonyára, a híreknek nem kell híd, sem útlevél. Ellenkezőleg, amíg Pulyka Flórián volt a nagyfőnök, határőrök helyett egy egész hadsereg őrizte a túloldali csonka hídfőt meg az egész partot a határ mentén, csőre töltött fegyverrel, bizony, nehogy bárkinek olyan hazaáruló ötlete támadjon, hogy átmenjen a másik oldalra, függetlenül attól, ide, vagy oda, de inkább csak oda, mármint Fészekországba, Rigó uram apja, de még a nagyapja sem emlékezett, hogy tőlük átkívánkozott volna valaki Istáiisztánba. Vagyis szenzációszámba ment ez a választási szlogen, és gyanúsnak minősült. Rigó Pál alaposan megbeszélte barátaival az énekkarban az ügyet a próba után. Mindnyájan tudtak a dologról, hetek óta ezt forgatták, mármint hogy egy Kakas Alfonz nevű akárki ezzel á- gál, úgy látszik, nyugdíjba akarja küldeni a nyugdíjkorhatáron jócskán túl levő Pulykát, nem lesz ebből semmi, gondolták, hogy a csodába lehet hídrobbantókat hídépítésre gerjeszteni, ráadásul lopott ötlettel. Nem lopta, jegyezte meg Cinke Péter, Pulykától semmi esetre, mert ezt, ugye, nem mondta, de nem is ez a lényeg, engem az érdekel, mondta, hogyan lett ebből odaát menő ügy. Pacsirta András, aki a legmagasabb toronyház legtetején lakott, s távcsövével a folyó túlsó partjára is jól átlátott, tisztán kivehette a mozgásokat. Meglepően nagy tömeg gyűlt egyszer az ottani még csonkább hídfőnél, mesélte, és valami recsegő-ropogó hangot hallatott, ezen csak Kakas Alfonz égbe üvöltő, megafonnal fölerősített hangja tett túl, sajnos messziről e hangzavarban nem lehetett semmit sem érteni. Láttam a népgyűléseket, erősítette meg András uram a megfigyelt híreket, érthetetlen, mi ütött beléjük, számomra mindenesetre gyanús ez kissé. Péter barátjuk fölajánlotta, esetleg átmenne valahogy, talán kap vízumot, ott álruhában, úgymond, elvegyül a tömegben, meg amúgy is kis termetű, hátha nem veszik észre, vagy így, de leintették, naiv lélek, álruhában, ugyan már, biztosan fölismernek, ha egyáltalán odakerülnél élve. De esetleg Fecske úr is mehetne hazautazóban világkörüli útjáról, próbálkozott még Cinke Péter, majd ha fagy, kopogtatta meg a homlokát Fecske úr, s Péter uram megadóan sóhajtott, igazatok van, de akkor mi legyen most. Kósza hírek szállingóztak, megmagyarázni nem tudták, nyugtalanító ez, az ottani rádió enyhén szólva megbízhatatlan volt. Aztán valakinek eszébe jutott Józsi, a házmester, aki ugyan nem járt az énekkarukba, de ő is apró termetű, nem o- lyan föltűnő, és egyáltalán, ő a túlsó partról került ide, igaz, hogy régen (meg kissé kétes körülmények között, tette hozzá gondolatban Rigó Pál úr), mégis jobban ismeri az ottani viszonyokat, így gondolták, átcsempészhetnék valahogy, azaz utánanézhetne, mi folyik mégis arrafelé. Ám ez is amolyan szalmaszálnak bizonyult, Veréb Józsi természetesen nem vállalkozott erre, kinéztek, mondta, vérebnek gúnyoltak, szemtelen vérebnek, elkergettek, azért szöktem meg, nem megyek oda, különben sincs semmi közöm ehhez, ha énekelni akartok, énekeljetek, mit törődtök az üvöltözésükkel, s pláne velem.
