Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Aich Péter: Hangverseny (elbeszélés)
Aich Péter Hangverseny1 A foghíjas hídfőre még jól emlékezett. Gyermekkori élmény. Mindig ilyen volt. Torz. Ezért számára természetes. Annál inkább, hogy nem csupán a híd maradt csonka, az ilyen mással is előfordulhat, gondolatunkkal például, noha nem vesszük mindig észre. Meg az élmények is torzak néha, a képzetek, átbújnak a fülünkön, és valósággá változnak. Az emlékek is. Elkanyarodnak, bizarr irányba, utólag elképesztő grimaszt vágnak. A valósághoz hasonlítják magukat. A tizedik emelet magaslatából, ahol Rigó Pál lakott, nagyszerűen látszott a földarabolt nyomorék ív, a megrongálódott hídfő, belepte a fű és a gaz. Előtte sorompó, vigyázz, nincs tovább. De csak látszott mindez, így, akár egy csendélet, téma nem lett belőle. Számára. Ilyen volt emlékezete óta, tudomásul vette. Ez van, nincs más. A folyó túlsó oldala kissé irracionálisnak tűnt, mintha a világ végén volna, talán nem is létezik. Apja még megélte, amikor a híd épen nyúlt át a folyó másik partjára, gyermekkori élmény, de csak ritkán emlegette. A nagyapa annál inkább, azt mondogatta, a gondolatot is közvetíteni kell, hogy átkelhessen a dal, akár a megrakott szekér a hídon vagy réven legalább. Az ő idejében kéznyújtásnyira volt a túloldal, nem egy másik világrészben. Hogy a hidat mikor építették, arra ugyan nagyapa sem emlékezett pontosan, de biztosan átmentek a túlsó partra azelőtt is, bizonygatta, mielőtt megépült. Mindig akadt, aki itt-ott meglékelte a csónakot, szélhámosságból, viccből, gyűlöletből, okkal, vagy inkább anélkül, csakúgy, mint később, amikor a hagyomány szerint még komp közlekedett, egyszer elvágták a kötelét, állítólag valami őrült anarchista, afféle lehetett, mesélte a nagyapa, persze akkor még nem voltak anarchisták, másféle idegbajos lehetett. Aztán fölépült a híd, szalmaláng, Rigó Pál apja, ugye, még emlékezett rá, Rigó Pál már csak a csonka hídfőre. Mert a hidakat nem mindenki szereti ám. Tulajdonképpen nem is volt olyan nagy baj a híd hiánya, nem kellett, mármint neki, vannak más irányok is, ahova mozdulni lehet, azt szokta meg, mégis zavaróan hatott. Elvágott világ arrafelé. így maradt jó ideig, amíg épp a túlsó oldalon, ahonnan nagypapa szerint a lékelők és hídrobbantók jöttek annak idején, egy bizonyos Kakas Alfonz nevű népvezér típusú alak azzal nyerte meg a választásokat, hogy immár ideje az agg Pulyka Flórián ötlete alapján újjáépíteni azt a hidat. Ez Rigó Pál számára eléggé meglepően hangzott, kételkedett is, vajon igaz-e a hír, többek között azért, mert éppen
