Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - Pomogást Béla: Régiók Európája - a magyarság jövője (esszé) ;
Pomogáts Béla Régiók Európája - a magyarság jövője A mögöttünk álló nem könnyű történelmi korszakban a magyar szellemi é- let vezető képviselői közül többen is figyelmeztettek a német felvilágosodás nagyszerű filozófusának: Johann Gottfried Herdernek arra az úgynevezett Jóslatára”, amely igen sötét képet rajzolt az abban az időben valóban mostoha sorsot megért magyar nemzet jövőjéről. Mindenekelőtt Illyés Gyula, aki a hetvenes évek végén Válasz Herdernek és Adynak című vallomásos esszéjében (a Magyar Nemzet 1977. évi utolsó és 1978. évi első számában) az 1956-os magyar forradalom leverése után végre ismét eszmélni kezdő magyar gondolkodás egyik legfontosabb dokumentumát adta közre. De lássuk magának az 1791-ben kinyomtatott Jóslatnak” a szövegét: „A magyarok vagy madzsarok az egyetlen népe ennek a törzsnek (a finnugornak), mely a hódítók közé bejutott... Most aztán szlávok, németek, vallachok és más népek közt az ország lakosságának kisebbik részét alkotják, és évszázadok múltán már nyelvükkel is alig találkozunk.” A német filozófusnak, Istennek hála, nem lett igaza; Cs. Szabó László egy nevezetes, az emigrációban szállóigévé vált mondását idézhetem fel: „még vagyunk”. Igen, még vagyunk: Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban, Drávaszögben, Muravidéken, sőt a nyugati világban is. Hogy Kányádi Sándort idézzem: „Szabófalvától San Franciscóig”. Herder nevezetes jóslatának megfogalmazása után, éppen a II. József halálát követő nemzeti újjászületés áramában születtek meg azok a törekvések, amelyek azután három-négy évtizeddel később a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszakához: a reformkorhoz vezettek. Majd a 19. század legnagyobb nemzeti katasztrófája: az 1848/1849-es szabadságharc leverése után lassanként megint magára talált a nemzeti szellem, újabb nagyszabású erőfeszítés vezetett az 1867-es kiegyezéshez, amely az európai mintájú magyar polgárosodás előtt nyitott utat. Az első világháborús vereség és a trianoni országcsonkítás után, a nemzeti történelem egy mélypontján, a magyarság ismét fel tudta emelni fejét, és az ezerkilencszázharmincas évek egy „második reformkorszakot” nyitottak meg. Az újabb, esztelenül és minden felelősségtudat nélkül megindított háború, az újabb vereség, az 1947-es párizsi békeszerződéssel szentesített „második Trianon”, majd a több évtizedes kommunista uralom (amelyet Erdélyben a nagyromán soviniszta diktatúra méginkább elviselhetetlenné tett) ismét a „herderi jóslat” rémképét idézhette fel, 1956-ban mégis újra magára találhatott a magyar nemzet, és a nyolcvanas évek végén bekövetkezett de
