Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - MARGÓ - Pálkovács Irén: Az átok (életkép)
MARGÓ ott senkije, de akkoriban még örültem is ennek, hogy nem lesz szem előtt, nem fogom látni azúrkék csillagszemeiben a szemrehányást... Nagyon szerelmes voltam én akkor, és nagyon önző!... Az esküvőt hamarosan megtartottuk Bellával. Nemcsak én, édesanyám is nagyon boldog volt. Olyan feleséget kapott szerinte a fia, amilyet megérdemel! Már mondtam, hogy én voltam számára a legkülönb a világon. Aztán meg Bella anyámat is nagyon megbecsülte. Odahozta őt is hozzánk a villába lakni. Neki is jutott a sok szobából egy szépen berendezett, és anyám olyan természetességgel vette birtokba gyönyörű otthonát, mint aki világéletében ilyen körülmények között élt. Igaz, ő az apám mellett - aki magasabb rangú hivatalnok volt - ,jobb napokat látott”, jobb körülmények között élt, mint miután velem egyedül maradt. Én viszont nehezen tudtam beleilleszkedni Bella köreibe, mert én nem emlékeztem kisgyermekkorom életkörülményeire. Szokatlan volt, hogy cseléd szolgált ki, nehezen szoktam meg az előkelő társaságot, a gyönyörű lakásban pedig alig mertem rálépni a pompás szőnyegekre... De ott volt Bella, aki szinte sugározta rám a szerelmét, és ez mindenért kárpótolt. Soha nem gondoltam, hogy ennyire boldog lehetek egyszer! Azt is elmondta nekem mosolyogva Bella, egyszer az esküvőnk után, hogy az egész megismerkedésünk tulajdonképpen csak színjáték volt. O már azelőtt meglátott és megszeretett engem, kinézett férjének, azért volt a nagy pénzadomány a templomépítésre, mert tudta, ezért a pap külön köszönete jár. Apja könyvtárszobájába se véletlenül nyitott be ő akkor, amikor megismerkedtünk, a cseléd szólt neki, hogy ott vagyok, akire ez már előzőleg rá volt bízva... Nem haragudtam én ezért sem Bellára, dehogy is haragudtam! Inkább hálás voltam érte akkor neki! Három hónap után hallottam meg véletlenül a szörnyű hírt, hogy Katalinka ott a fővárosban öngyilkos lett! Akkor úgy éreztem, hogy összetört bennem valami, bár igyekeztem menteni magam a felelősség alól. Hiszen nem azonnal lett öngyilkos! Tehát nem is én- miattam! Ott a fővárosban történhetett vele valami! Nem én vagyok az oka! Minek is ment oda! Miért nem maradt itthon! Ha itthon marad, ez nem történhetett volna meg vele! Bárhogy mentegettem magamat, éreztem, hogy Katalinka halálának én vagyok az oka! Bárhogy igyekeztem túltenni magamat rajta, bennem maradt a törés! Nem beszéltem senkivel róla, de mintha szú rágott volna belülről. Az az öröm térített magamhoz kissé, hogy fél év után Bella közölte velem, gyermeket vár, apa leszek. Ezután, ha elővettek a borús gondolatok, igyekeztem csak a gyermekre gondolni. A gyermekre, aki nemsokára megszületik és kicsi életével annyi örömöt hoz majd, hogy eltünteti ezeket a rémképeket. O, hogy vártam a gyermek születését! A szülésnél nem várt komplikációk léptek fel. Veszélyben volt mind az a
