Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Csordás János: Vörös vonat (novella)

Csordás János

Vörös vonat

(Egy befejezetlen regény novellásított változata)

A peron ÜRES, senki sincs itt rajtam kívül, a lámpák halvány fénnyel égnek, a sínpár belevész a kékesszürke ködbe. Éjfélt jelez digitális zsebórám. Zakatolás hallatszik, úgy hat, mintha a távolban fegyverek ropognának, a hang egyre erősödik, betölti körülöttem a teret, visszaverődik a fém- és üvegépítmény falairól, végül már bántja érzékeny hallószervemet. Dübörögve befut a vonat. Ritkán tapasztalt érzés kerít hatalmába, nem tudom pontosan meghatározni, mi az, később eszmélek rá.

A szerelvény láttán megdöbbenek. Kocsik hosszú sora robog el előttem, hatvannyolcat számolok meg, észreveszem, csupán némelyiken van ablak, ajtó csak az utolsón. Fölöttébb furcsa elrendezés, okát nem sejtem. És ami a legfurcsább: a színük. Valamennyi kocsi, a mozdonyt is beleértve, vörös. Csillogó vörös. Vadonatújnak látszanak, az idő vasfoga még nem kezdte ki egyiket sem, mintha most kerültek volna le a futószalagról. Éles sivítással áll meg a szerelvény, a fémek súrlódásának következtében szikratömeg csapódik ki a peronra, hátrálnom kell, öltönyömet nem óhajtom kiégetni. Az ezt követő csend nyomasztó hatást gyakorol rám, percekre megbénulok, elvesztem időérzékemet.

A megafon sercegő hangja térít magamhoz, színtelen, gépies hang beszállásra szólít fel, nem akarok hinni a fülemnek, e jelenség misztikus képzeletet vált ki, valami megvilágosodik lényemben. Megfoghatatlan külső erő arra kényszerít, szálljak fel. Nincs egyéb lehetőség, visszafordulni nem lehet; ha óhatatlanul belekeveredtem, részt kell vennem az utazáson. Roppant érdekesnek és titokzatosnak ígérkezik. Megteszem az első lépést, küszködve sikerül, szinte a földhöz ragadok, mozgásom lassú, lábamra testsúlyom kétszerese nehezedik. Fejemben egyelőre űr tátong, tehetetlen vagyok, nem tudom, mi zajlik körülöttem. Emlékezetem tompul, úgy érzem, magasból zuhanok a feneketlenbe. Gyanúm beigazolódik: irányítanak, befolyásolnak.

Felkerülök a vonatra, rejtély számomra, hogyan. Percek telnek el, míg ká- bultságomból teljesen magamhoz térek. Egyszerre kitisztul az emlékezetem, elszédülök, meg kell fogózkodnom. Mélyeket lélegzem, orromon át beszívom a levegőt, mellizmaim megemelkednek, testemen könnyedséget érzek, olybá hat, mintha lebegnék. Enyhe rázkódás érzékelteti a vonat indulását. Hirtelen nem tudom, mitévő legyek. Halvány elképzelésem sincs afelől, mi történik környezetemben, hol rejtőzik a mozgatóerő, melynek vonzáskörébe kerültem. Akaratom ellenére. Nem tudhatom,