Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Pomogáts Béla: A „változó idők” szorításában... (Fónod Zoltán születésnapjára)

JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE

Fonod Zoltán nemcsak baráti társaságban adta közre fejtegetéseit, hanem később egyetemi fórumokon, írószövetségi összejöveteleken vagy szerkesztőségi fórumokon is. Irodalomtörténetíróként, irodalomkritikusként a szabad véleménynyilvánítás időnként bizony igen szűk terepén kellett a felvidéki magyar irodalom, a magyar nemzeti irodalom ügyét szolgálnia: a felvidéki (szlovákiai) magyar irodalom önismeretét.

Az irodalom fejlődéséhez ugyanis mindig és szervesen hozzátartozik magának az irodalomnak a kritikai önismerete, és azt az irodalmi kultúrát lehet valóban szerves és átfogó szellemi intézménynek tekinteni, amelynek megírták a történetét. A szlovákiai magyar irodalom is azóta léphet fel rendezett kulturális entitásként, mióta történetírói vannak, mióta összegező képpé formálódott ennek az irodalomnak az önismerete: kialakult a belső értékrendje és képes is arra, hogy felmutassa saját értékeit. (Mindez vonatkozik természetesen a többi kisebbségi magyar irodalomra: az erdélyire, a délvidékire, a kárpátaljaira is.)

Fonod Zoltánnak a szlovákiai magyar irodalom önismeretének megalapozásában és működtetésében igen nagy szerepe van. Az egykori középiskolai tanár, újságíró, kiadóhivatali igazgató és főszerkesztő, majd egyetemi oktató végül is a szlovákiai magyar irodalom önismeretének szolgálatában találta meg feladatait mint irodalomtörténet-író, szerkesztő és kritikus. Első kötete, az 1980-ban megjelent Vallató idő még az irodalomkritikai munka és az újságírás kettős forrásából táplálkozott: könyvismertetések, vitaírások, irodalomtörténeti megemlékezések, néhány figyelemkeltő tanulmány, például Móricz Zsigmond szlovákiai kapcsolatairól, Fábry Zoltán munkásságáról és Cseres Tiborról, továbbá néhány ma is izgalmasnak tekinthető írói beszélgetés, például Rákos Péterrel, Veres Péterrel, Méliusz Józseffel és Turczel Lajossal — jórészt ezek adták a kötet anyagát. Szerepet kaptak ebben a „középnemzedék” írói is: Dobos László, Cselényi László, Gál Sándor, Duba Gyula és Veres János munkásságáról éppen Fonod Zoltán hozta az első megbízható híreket.

Második könyvén, az 1982-ben napvilágot látott Körvonalakon azonban már az irodalomtörténész kutatómunkája és összegező igénye hagyta rajta a bélyegét. Átfogó tanulmányokban rajzolta meg a szlovákiai magyar irodalom két világháború közötti és 1945 utáni történetét, az irodalomkritika és az irodalmi publicisztika helyzetét, a könyvkiadást vagy éppen a Sarló hagyományát. Az 1982-ben közreadott Körvonalak, az 1986-ban megjelent Tegnapi önismeret, az 1990-es Kőtábláink és a 2003-as Számadás című tanulmánykötetek még közelebb kerültek az összegezés lehetőségéhez, tulajdonképpen bennük jött létre az a szemlélet és az a gondolati rendszer, amely az átfogó irodalomtörténeti összefoglalás szellemi alapvetése lehetett. Ezek a ötetek további ismeretekkel, például Mécs László költészetével vagy a magyar modernitás egy mára szinte teljesen elfeledett alkotó egyéniségének: Neubauer Pálnak a munkásságával ismertette meg az érdeklődő olvasót. Ezek mellett a tanulmánykötetek mellett kell megemlítenünk Fonod Zoltán