Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Pomogáts Béla: A „változó idők” szorításában... (Fónod Zoltán születésnapjára)
JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE szükség. Ezért vállalta újra a politikai szereplést, de politikusként is a szellem embere maradt. A szlovákiai magyarság sorsának alakításában nagy szerepet tulajdonít a kultúrának. Régi meggyőződése, hogy a határon túli magyar kultúrák helyettesít- hetetlen szerepet vállalnak a nemzeti szétszórtságból az egységesülő nemzethez vezető úton. Ennek a törekvésnek fél évszázad óta rendíthetetlen képviselője Dobos László íróként, szerkesztőként, politikusként, közéleti emberként egyaránt. Isten éltesse még nagyon sokáig történelmi cselekvésben! POMOGÁTS BÉLA A „vallató idők” szorításában... A magyarság és irodalom egysége Fonod Zoltán eszmei szótárában Voltak idők, midőn a magyar irodalom életének egy fejezetét, talán nem is elhanyagolható fejezetét, „magántársaságokban”: kávéházi vagy éppen kiskocsmái asztaloknál, baráti összejöveteleken és vacsorákon írták. Ilyen összejöveteleken találkoztam én annak idején (még a rendszerváltozás előtti évtizedekben) a felvidéki magyar irodalom törekvéseivel, panaszaival, gondjaival Pozsonyban Cselényi László vagy Dobos László, Kassán Gál Sándor mindenféle földi jóval megrakott asztala körül. Mértékkel ittuk a jóféle cseh söröket, a Kis-Kárpátokban termett borokat, s közben meghánytuk-vetettük a szlovákiai magyar irodalom, a magyar nemzeti irodalom dolgait. A házigazda Cselényin vagy Doboson kívül, ha emlékezetem nem csal, Turczel Lajos, Duba Gyula, Tőzsér Árpád, Koncsol László ( időnként szlovák barátunk: Vojtech Kondrót) és persze Fonod Zoltán voltak ezeknek a baráti eszmecseréknek a résztvevői. Általuk kaptam hiteles (és nem mindig biztató) képet a felvidéki magyar irodalmi kultúra állapotáról, az irodalom önvédelmi küzdelmeiről, a magyar értelmiség megpróbáltatásairól. Pozsonyi barátaim és beszélgetőtársaim között akadtak szenvedélyes, mi több, indulatos emberek, például rendszeres házigazdám, Cselényi Laci, aki jóformán csak felhorgadó indulattal tudott szólni a hivatalos irodalompolitika erőszakosságáról, vagy a husáki hatalom magyar kollaboránsainak galádságairól. De Turczel Lajosban, a máskülönben megfontolt irodalomtudósban is forróvá vált az indulat, amidőn a hatalmi gátlástalanságokat és mesterkedéseket hozta szóba. Fonod Zoltán sohasem volt ilyen haragvó és indulatos: a nehéz tapasztalatokról is mintegy elemző szakszerűséggel beszélt. Nem ragadta magával a hév, tanáros modorban, mintha egyetemi katedrán állna, oly tárgyilagosan mutatta be akár a pozsonyi vagy a prágai hatalom visszaéléseit. Tette ezt nyilvánosan is, amikor védte a „mundér” becsületét a Madách Kiadó érdekében és munkatársai, s nem utolsósorban a kisebbségi magyar könyvkiadás védelmében.
