Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Grendel Lajos: Költő a magasban (Tőzsér Arpád 70 éves)
JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE GRENDEL LAJOS Költő a magasban A hetvenéves Tőzsér Árpád köszöntése Néhány évvel ezelőtt, egy esős őszi estén, a párizsi Saint-Germain bulváron sétáltunk hármasban: Tőzsér Árpád, Koncsol László és e sorok írója. Nem emlékszem, miről beszélgettünk. Koncsol László egy rezignált mondatára azonban annál élénkebben. Olyasmit mondott hirtelen, a beszélgetés kontextusából kilépve, hogy neki Párizs túl későn jött. Ez a mondat akkor nagyon szíven ütött. Olyannyira, hogy a helyet, ahol elhangzott, hozzávetőlegesen ma is meg tudnám mutatni. Valahol félúton a Deux Magot kávéház és a Saint-Michel között. Koncsol Lászlónak ez a szomorú kifakadása döbbentett rá, hogy ők is, de mi, a nem egészen egy nemzedékkel fiatalabbak is, évtizedekig elveszett nemzedéknek tekinthettük magunkat, akiket karanténba zárt a régi rezsim, akiket több-kevesebb sikerrel megpróbált engedelmes, provinciális, rendszerhű alattvalókká gyúrni, s aki erre nem volt kapható, azt büntette, nem utolsósorban utazási tilalommal. Ennek ellenére én szerencsés embernek látom Tőzsér Árpádot. Megvívta a maga harcát, s ebből a harcból győztesen került ki. Nem távozott Nyugatra, nem költözött át Magyarországra, nem lett a rendszer kiszolgálója, nem lett alkoholista, nem hallgatott el. A Husák-rendszer megszilárdulásának éveiben a kivonulásnak az íróhoz legméltóbb formáját választotta: az irodalomba emigrált. Első és második verseskötete még a hatvanas évek irodalmi-kulturális felívelésének rövid időszakában jelent meg. A harmadik már a represszió, a tisztogatások és boszorkányüldözések egyik legsötétebb esztendejében. S a versek mellett ezekben az években írta első fontos esszéit, majd irodalomtörténeti tanulmányait is. Araszolva, kötetről kötetre tágítva szellemi horizontját, fölépítette a szlovákiai magyar irodalom egyik legfontosabb és szellemileg legkoherensebb életművét, amely a rendszerváltás u- tán a legtermészetesebb módon, zökkenőmentesen integrálódott az egyetemes magyar irodalom élvonalába. Hogy mi ennek a sikernek a titka? Úgy vélem, az irodalomhoz való hűség. Az irodalom valóságához, ahogy egyik korai kötetének a címében ezt világosan a szakma és a nagyközönség tudtára adta. Kerülte a szerepeket, amelyeket a kisebbségben élő magyar értelmiségi néha könnyen és meggondolatlanul vesz magára. Csak amikor igazán szükségét látta, szólalt meg közügyekben, akkor viszont mindig súlya volt mondanivalójának. Amit a szlovákiai magyar irodalom színvonalának emeléséért tett, azt többnyire a háttérből tette, ennélfogva nem látványosan, mint néhány más pályatársa. Tanított, szerkesztett, fordított, útnak indított egy
