Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - TURCZEL LAJOS KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: Volt egyszer egy ifjúság
Turczel Lajos köszöntése szerhelyzeteit elemzik. Az egyén drámájának a közösségi lét csapdájában van értelme! Amikor Turczel a híres-hírhedt vox humana vitában Fábryt védi, az adott korban nem veszélytelenül, olyan igazságérzete tört fel, melyet részben Fábrytól vett és erkölcsként elfogadott. A vitában a túlkompenzált és rigorózus ideológia követelőzött a megélhető igazsággal szemben. Fábry messze volt, stószi magányában élt, valamiféle hiteles Olimpuszon, régóta fontos őrhelyén, véleményei és ítéletei orákulumokként hangzottak és hatottak. Bábi számonkérése nem Fábryt jellemezte, sokkal inkább a kételkedőt, elfogultságra hajlamos szenvedélyét, már-már misztikus bonyolultságát, rögeszmés voltának végletes ellentmondásait. Nem úgy Turczel felszólalása: Fábryért szólt, de erkölcsileg emelte Turczelt! Az idézett kort korábban, s éppen Turczel munkássága okán, irodalmi reformkorunknak neveztem! A tizenkilencedik század első felének magyar nemzetépítésére és kultúrateremtésére gondolva! Abban látom a rokonságot, hogy az önmagára döbbent irodalmi-nyelvi tudatnak, egyrészt kedvező, ám nem maradéktalanul szabad körülmények között nemzeti szellemet, irodalmi értékrendet és önreflektáló közgondolkodást kell kimunkálnia. Az aránytalanságok és a korbeli eltolódás ne tévesszenek meg s el se kedvetlenítsenek! Esetünkben a kicsinység és fejletlenség a mítosz hitelét növelheti. Alkatilag Turczel megfelelt ilyen küldetésnek! Tapasztalt, történeti szemléletű és reálisan érzékelő, pedagógusi értelemben elhivatott! Első könyvében, írások mérlegen (1958) a „reformkori szellemiség” számos ismérvét megtaláljuk. Kritikusi példájául Erdélyi Jánost választja: „Szeretettel, mint mindig, aggodalommal, mint rendesen, szigorúsággal, mint kell” írja kritikáit. Kritika és mű című esszéjében olyan realista esztétika értékrendjét vállalja, amelynek az álláspontja és realizmusa máig érvényes. Fábry akkor még csak a Harmadvirágzást és a Kevesebb verset, több költészetet publikálta, az Antisematizmus még várat magára. Turczel mellőzi a sematikus jelszavakat és hiteles irodalmi értékeket keres. Mindez talán esetlegesnek és érthetetlennek tűnhet fel, hol van a mai irodalomtudat ezektől?! Egykori tények, a történelem számon tarthatná őket. Flasonló elveszett tények és elfelejtett összefüggések adhatják annak a kornak emberi vonatkozásait és hitelességét. Irodalmunk első nemzedékeinek akár heroikusnak is nevezhető, jellegzetes és értékes vonása, hogy megélője lehetett a szociális Eszme hatalomfoglalásának, felívelésének és összeomlásának, a- mely az emberiség történetének is jellegzetes, bár rövid korszaka. A történelem általában fényes győzelmek és nagy vereségek sorozata, s a csatatereken, gigászok harcai közben elvész az ember! A mai mítoszok talán már az emberről szólnak, mint Camus „Sziszifusza”, Szolzsenyicin Iván Gyenyiszevicsa, vagy korában Joyce León Blommja, s talán bocsánatos bűn, ha „kis magyar mitológiánkról” hasonló hangvétellel szólunk. Nem aránytévesztés késztet rá, sem valamiféle értékzavar, hanem inkább az életnek olyan megbecsülése, melyben a szerénység és igazságérzet az öntudat természetét jelentik. A globalizmus korában amúgy is a nagy általánosítások érvényesülnek, a fenntartás nélküli helyeslések vagy teljes elutasí