Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - TURCZEL LAJOS KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: Volt egyszer egy ifjúság
Turczel Lajos köszöntése erőnkből, hogy - szerencsés pillanatban — kigúnyoljuk azokat s önmagunkat! Mindez természetesnek tűnt fel s mégis titokzatosnak, az állami szervek érdeklődő figyelme bizonyította! Fontos része ez is a történetnek, így sorakoznak fel irodalmi „gyerekkorunk” mítoszának elemei, Krúdy után nevezzük „boldogult úrfikorunknak?” Amikor némileg mitizáljuk, nem a rendszerre, az ideológiára, az eszmei kalodára és a „hála csapdájára” gondolunk, hanem egykori magunkra emlékezünk ott a messzi múlt időben, emberi mivoltunkra a megkezdett pályaív elején, s a célvonalhoz közeledve, nem tagadhatunk meg némi pátoszt önmagunktól. Nem csak az azóta megtörtént fél évszázad okán, emelkedettségre késztet a tény is, hogy többen az akkoriak közül már nincsenek közöttünk. S akaratlanul is felmerül bennünk a kérdés: mit ér az ember, ha kisebbségi sorba - sorsba születik?! Irodalomtörténeti tény, hogy első és folyamatos kritikusunk Fábry Zoltán. Annyira közhely, hogy lassan elfelejtjük! Nem idézem most sem munkásságát, szellemi kisugárzása részben még bennünk él, másrészt az irodalomtörténet dolga lenne hatását, üzenetét új tekintettel szemrevételezni. Történetünk azonban felidézi tanítványait, híveit és folytatóit, mindenek előtt Turczel Lajost! Olyan-amilyen lehetett az irodalmi színvonal, a munka igényelte, hogy saját, önmagából kiinduló gondolatiságát, esztétikai értékrendjét kezdje kimunkálni, megfogalmazni. Egy korai realizmusvita Ozsvald már említett verse okán robbant ki: a vers lírai erdőkép, melyben a futó nyúlnak „a harmatcsepp még ott ring a bajszán”. Bábi realizmusérzéke felhorkant: Ozsvald hogyan láthatta messziről a harmatcseppet?! Mesebeli távolba látó talán? Komoly vita kerekedett, a vélemények szenvedélyesen összecsaptak. Ismét ok a mosolyra! De az elgondolkozásra is. Vitáinkat valamiféle földközeli transzcendencia jellemezte, valami szenvedélyes hit, de miben? Talán önmagunkban, igazunkban, vagy abban, hogy az életet komolyan kell venni és az írónak az igazságra kell törekednie? A meddőnek tűnő viták azáltal nyertek értelmet, hogy olyan gondolkodók, mint Turczel összegezték igazságaikat és leszűrték értelmüket. Azt a minőséget - pedagógus - realista esztéta - már Komáromban megalapozta magában, számos tanítványa közéletünk fontos munkása, trió-neveltjei pedig - Koncsol, Tőzsér és Zs. Nagy - irodalmunk meghatározó egyéniségei lettek. Bár „a tanár úr” idősebb tőlünk, ám mindannyiunk előnyére, mert a múlttal való folyamatosságot képviseli az első köztársaság miliőjétől a visszacsatoláson át és a háborús éveken keresztül a második köztársaság bosszúálló éveiig s azóta is! Élő történelmi folyamatosságot képvisel. Pesten jogászgyakornok, Párkány mellett uradalmi intéző, Komáromban magyar tanár és igazgató, Pozsonyban egyetemi előadó, tanszékvezető, gazdag élmény- és tapasztalattartományok birtokosa. Fontosnak tartom, önismeretünk és identitásunk alapja, hogy regionális és történeti értelemben (is) gondolkodjunk. Minden létmagyarázat és írói alkotóerő önmagából indul ki, életmodellül közösségek, régiók, nemzetek és népek életvalóságát érzi át, a szubjektív filozófiai rendszerek is a közösségben élő ember individuális kény
