Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - MARGÓ - Pálkovács Irén: Az átok (életkép)
MARGÓ Majdnem egy évig tartott, amíg édesanyám végre elfogadta Katalinkát. Nem hagyta jóvá, csak elfogadta a választásomat, mert - mint mondta - nem akar a boldogságom útjába állni, ha annyira szeretem azt a kislányt, hiszen neki a legfontosabb a gyermeke, az egyetlen fia boldogsága. Hálával csókoltam meg érte a kezét, köszönet helyett, és úgy éreztem, hogy most már tökéletesen boldog vagyok. Ka- talinkával együtt sétáltattuk Paula asszonyt a tolószékben, néha hozzánk, anyámhoz is betértünk séta után, és anyám igyekezett Paula asszonnyal is megbarátkozni. Igazán nem lehetett rá panaszom, mindent megtett a kedvemért. Mert azt, hogy csakis a kedvemért teszi, jól tudtam, és annál hálásabb voltam neki érte. Ismeretségünk második évében, amikor már komolyan beszélgettünk közelgő esküvőnkről, hirtelen, bár nem váratlanul, meghalt Katalinka édesanyja. Szegény kislány most már teljesen egyedül maradt a világon, csak én voltam neki és az én édesanyám. Ezután még jobban ragaszkodott hozzám - hozzánk - Katalinka, én lettem az egész világa, amit eddig anyjával együtt osztottam meg. Nagyon megviselte anyja halála, akkor is, ha számítani kellett rá, hogy ez hamarosan bekövetkezik. Olyan űr maradt a lelkében édesanyja után, amit most már csak én tudtam kitölteni. A város - ahol laktunk - új református templomot építtetett akkoriban. Sokan adakoztak a hívők közül, mindenki tehetségéhez mérten, de a város leggazdagabb embere - egy bankár - olyan hatalmas összeggel járult hozzá az új templomhoz, amit senki sem várt el tőle, és én úgy gondoltam, hogy ezért személyesen is köszönetét kell mondanom neki. Egy este el is mentem a házába, gyönyörű, régies stílusban épült villa volt ez - és könyvtárszobájában elbeszélgettünk. Közben fiatal nő nyitott be a könyvtárszobába, és ahogy rápillantottam, elállt a lélegzetem valósággal! Én még ilyen gyönyörű teremtést sohase láttam! Szinte szikrázott a hatalmas, dús fekete hajzuhatag a fején, kék szemei világítottak, magas volt, karcsú, gyönyörű, egy mesebeli hercegnő. Szinte megbabonázva meredtem rá, csak az törte meg a varázst, hogy a bankár bemutatta nekem.- O a lányom, Bella, most már itthon marad, eddig külföldön végezte tanulmányait - mondta. Mikor Bella kezét a kezemben éreztem, csak hebegni tudtam, alig bírtam kinyögni a nevemet. Most éreztem meg, hogy mi is a szerelem tulajdonképpen, ez az első pillantásra rám törő és mindent elsöprő szerelem, ami olyan más volt, mint amit Katalinka iránt éreztem. Az csak egy csendes vizű tavacska volt, de ez egy hullámzó, tajtékzó, hatalmas, vad tenger! Nem tudom, Bella észrevette-e szörnyű zavaromat, de csak mosolygott, amikor leült közénk, majd pár perc beszélgetés után kedvesen meghívott apja pár nap múlva tartandó születésnapi partijára.- Nem tudom, el tudok-e jönni - hebegtem, - de nagyon köszönöm a meghívást. - Közben biztos voltam benne, hogy akárhogyan is, de eljövök. Tudtam, hogy látnom kell Bellát, akkor is, ha semmi reményem sincs arra, hogy ő engem egyáltalán észre is vesz valamikor. Észrevett! Amikor beléptem az ajtón, mindjárt odajött hozzám, kézenfogva
