Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Hogya György: Hullámtükör (novella)
Hogya György közelebb ért, ismét éreztem azt a vadító illatot, amely egész este ott keringett a szalonban. Szó nélkül letérdelt előttem, és kigombolta a nadrágomat. Meg akartam csókolni, de ő finoman, mégis ellentmondást nem tűrően hátranyomott az ülésbe, majd lehúzta a nadrágomat és profi módon, orálisan kielégített. Olyan ügyesen és gyorsan tette, hogy nem érkeztem átgondolni, mi is történik velem. Önfeledten dőltem hátra, s hagytam, hogy azt tegye, amit akar. Nem tartott sokáig. A szalon hirtelen felgyűlő fényei térítettek magamhoz. Annyira ellazultam és annyira meglepődtem, hogy első pillanatban képtelen voltam helyükre rakni, rendezni a történteket. Az ajtóban ugyanis Omphalé állt és megvetően mosolygott. Értetlenül néztem a lábam közt feketedő hajkoronára, vajon ki az, aki olyan lelkesen foglalkozott velem, s a látványtól elakadt a lélegzetem: a tökéletes alakú testhez és a szép hajkoronához egy rettenetesen ragyás, ocsmány arc tartozott, amelyből két fekete szemgolyó mereven nézett vissza rám. S ez a szempár valósággal levetkőztetett. Nem fizikai értelemben, testi mivoltomban, de lelkileg éreztem magam meztelennek. Azokban a hatalmas, fekete pupillákban végtelen mélység tárult fel, s ebből a mélységből megveszekedett gyorsasággal törtek fel az én kellemetlen emlékeim. A fekete macskaszemek rám szegeződtek, és én képtelen voltam szabadulni a hatásuktól.- Azt hitted, velem vagy ugye? - hallottam valahonnan messziről Omphalé hangját, amely végre visszahozott a feneketlen mélységből. Irtózattal kaptam el a fejem a lábam közt térdelő nő arcáról, ám Omphaléra pillantva még kellemetlenebbül éreztem magam. „Tehát csak egy újabb megaláztatásról volt szó!” - futott át az agyamon. A „szörnyeteg” felállt, és leszegett fejjel indult kifelé, ám az ajtóban Omphalé megragadta a karját, megállította, és rám nézve nekem szegezte a kérdést:-Nos, milyen volt a szex a hajómon? - csúfolódott. - Mert ezért jöttél, nem? Ezt írd meg! - parancsolta határozottan. - Addig innen úgysem szabadulsz, míg ezt meg nem írod! - jelentette ki, és nem volt kétségem afelől, hogy komolyan gondolja, amit mond. Ekkor elengedte a ragyás nőt, aki csendesen elvonult. Reméltem, hogy soha többé nem látom az életben. Miközben felhúztam a nadrágomat, Omphalé tovább élvezte győzelmét.- Még mindig azt állítod, hogy a felismerés hatalma a te oldaladon van? - kérdezte hangjában gúnyos elégtétellel. - Elogy képes vagy kibújni a kiszolgáltatottság kényszeréből és képleteket létrehozni? Fájtak a szavai. Annál is inkább, mert éreztem, hogy igaza van! Besétáltam egy olcsó kis csapdába, amit csakis a saját ostobaságomnak köszönhetek. Immár másodszor.- A képleted éppúgy nem ér semmit, mint minden írásod! Az egész nem más, mint szellemi onanizálás! - ripakodott rám, és nem pazarolva több szót, kiment a szalonból. Mintha csak erre vártak volna, matrózok jelentek meg, akik visz-
