Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Hogya György: Hullámtükör (novella)
Hogya György Hullámtükör Ez a történet tulajdonképpen nem ott, és nem akkor kezdődött, ahogy ezt most olvashatod, de hát némelyik író annyira hadilábon áll a valósággal, hogy néha semmi garancia nincs arra, hogy a dolgok valóban úgy történtek, ahogy megírják őket, különösen akkor, ha a valóságot csak valamiféle hasonlatok segítségével akarják megragadni. Ami pedig engem illet, egyáltalán nem érdekel, hogy a történet, amelyről közben kiderült, hogy nem is az én történetem, fedi-e a valóságot, s olvassa-e valaki, hiszen megváltoztathatatlanságában így is, úgy is ott csillog az irodalom óceánjának egyik hullámán.... Mielőtt szabadságra indultam, eltökéltem, hogy üdülésem ideje alatt egyetlen sort sem fogok leírni, és csak Görögország műemlékeinek és történelmének szentelem az időmet. Mindenekelőtt a delphoi jósdát és Apollón templomát, kívántam felkeresni, amelyben egy márványkúp jelképezte az omphaloszt, a világ köldökét. Ezen kívül déli borokat iszom, jellegzetes ételeket fogyasztok, és ha már ott vagyok, megnézem a görög asszonyokat is. (Az írók sem szentek, miként a papok, színészek, tanítók és orvosok sem. Ha netán kétségeid lettek volna....) Mikor azonban megérkezésem után lesétáltam a kikötőbe, és a hajókat bámultam, amelyek úgy álltak ott, mintha csak arra várnának, hogy a Legfőbb Törvény eszközeiként átszállítsák az emberi lelkeket a lélekvándorlás hatalmas óceánján, eszembe jutott a volt osztálytársammal folytatott beszélgetésem. Közvetlen elutazásom előtt, egy jótékonysági találkozón találkoztunk, és a vacsora alatt lehetőségünk nyílt hosszasan elbeszélgetni. Ez a volt osztálytársam a papi hivatást választotta, és olyan észrevétlenül került rá a papi ruha, ahogy - a bábból kibújva - a lepke ölti fel csodálatos szárnyait. Komoly, megbízható embernek ismertem, aki sokat tett a plébániáért, a fiatalokért és az egész egyházközösségért. Elmesélte, hogy milyen „kellemetlen” (lehet, hogy nem ezt a jelzőt használta) helyzetbe került, mikor külföldi vendégei érkeztek, akiktől komoly anyagi támogatást várt a templom felújítási munkálataira. A vendégeket egy hosszabb kirándulásra kellett elkísérnie, és az elutazás előtt apja nagyon rosszul lett. Már azon gondolkodott, hogy bármennyire is kényelmetlen, lemondja a kíséretet, ám apja megnyugtatta, nyugodtan utazzon el, ő, ha nagy baj lesz is, megvárja. A kétségek között vergődő fiatal pap naponta telefonált haza, készen arra, hogy ha kell, azonnal hazautazzék, de anyjától állandóan azt a választ kapta, hogy apja életben van, a helyzet változatlan. Ha
