Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században - Ady Endre (tanulmány)
Grendel Lajos Magyar líra és epika a 20. században A Nyugat első nemzedékének lírája Ady Endre (1877-1919) Egyetlen 20. századi magyar költőnek sem adatott meg az a dicsőség, ami Ady Endrének, hogy művei és életműve nem is évekig, hanem évtizedeken át tartó szenvedélyes irodalmi (és nem csak irodalmi) viták kereszttüzében érjen klasszikussá. Jó ideje viszont csönd honol műve körül, versei már évtizedek óta nem gerjesztenek indulatokat és nem fakasztanak vitákat. Mondhatnánk, ez a klasszikusok sorsa, ez lett a sorsa Vörösmarty, Petőfi, Arany és más nagyok életművének is. Ami vita volt körülöttük, egy idő után elcsitult, s művük irodalmi értékét közmegegyezés erősíti meg mind a szakmai, mind az olvasóközönségben. Ady Endre költészetének utóélete azonban csak látszatra hasonlít a többi klasszikuséhoz. Petőfi, Arany, majd később Babits, Kosztolányi, József Attila költészetével iskolát teremtett. Ady nem. Nemzet- és társadalomszemlélete óriási hatással volt a 20. század sok jelentős magyar gondolkodójára, versbeszéde annál kevésbé. Lehetett hivatkozási alap nacionalistáknak és internacionalistáknak, individualistáknak, marxistáknak és narodnyikoknak, lehetett eszmei támasza polgári demokratáknak, szociáldemokratáknak, kommunistáknak, pacifistáknak, lírájának azonban csak epigonjai akadtak, méltó folytatója egy sem. Rövid időre megérintett, főként pályakezdő éveikben, jelentős költőket is, mint József Attila vagy Szabó Lőrinc, de aztán ezek mind megteremtették a maguk összetéveszthetetlenül egyéni versbeszédét. Paradoxon ez, hiszen Ady Endre minden idők egyik legnagyobb magyar költője. Egyszersmind azonban bizonyíték arra nézve, hogy Ady mindenki másnál inkább egyszeri és megismételhetetlen jelensége a magyar irodalomnak. Amikor tehát száz évvel a fellépése után szemügyre vesszük életművét, nem kerülhetjük meg a választ arra a kérdésre sem, mi váltotta ki a művei körüli csetepatékat, s mi az oka a mai nagy hallgatásnak. Ami az ellenfeleit illeti, nem érdemes ma már sok szót vesztegetni a konzervatív tábor már akkor ásatag, mára pedig végképp elavult érveire, bár ebben a táborban olyan nagy formátumú személyiségek is színre léptek Adyval szemben, mint Tisza István, Herczegh Ferenc vagy az Ady költői tehetségét egyébként becsülő irodalomtörténész, Horváth János. Ady- nak azonban a „saját táborában”, a nyugatosok között is akadtak ellenfelei, még
