Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Sándor Zoltán: A három szoba (novella)
Sándor Zoltán resztül arcbőre pórusain. Tágra meresztette szemét. Nem mozdult meg, csak bámult. Pontosan beléd, tisztelt olvasó. Teljesen belemászott agyadba. Érzed? A dübörgést. És hallod? A sikolyt. Nem ő az. O néma. A zene idővel átalakul sikollyá... A szoba pillanatok alatt idegen hódítók áldozatává vált. Ezer meg ezer, a testtől a könyéknél elválasztott alkar kúszott a bíborvörös szőnyegen. A fiú iszonynyal telten figyelte a belőlük lógó inakat és ereket; szorongva, megtorpanva várta a furcsa jövevényeket, melyek lassan elindultak testén fölfelé. Üvöltött. De hangtalanul, hallhatatlanul. A sötétbarna bútordarabokon doromboló alkarok minden más neszt elsorvasztottak. Az ujjak csakhamar elérték nyakbőrét, és erősen belekapaszkodtak. Nyomták, szorították. A körfal megindult. A szoba perceken belül bezárult és eltűnt. A legeslegelején vala a semmi. A legeslegvégén újra megjelenik a semmi. Ami két semmi között történik - szobában játszódik le... * Sándor Zoltán újságíró, író. A Magyar Szó munkatársa, valamint a Vajdaságban, tavaly decemberben indított Sikoly című folyóirat főszerkesztője. Eddig két önálló prózakötete jelent meg. 1956-os emlékmű (részlet)
