Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Sándor Zoltán: A három szoba (novella)
A három szoba Szemhéját dörzsölgetve folytatja a morfondírozást. Ezek szerint az alattam folydogáló patak, amelynek éjjelente hallgatom a csobogását, semmiféle hatást nem gyakorol életemre?! Felemeli a fejét és alabástromujjai között feltekint az ablakra. Na meg a szomszéd diófájának, amelynek ágai a szobámba nyúlnak, semmilyen szerepe sincs életem kialakításában?! Borzasztó, hülledezik, akkor meg minek ültette?! Mennyi hiábavaló erőfeszítés, felesleges időpocsékolás egy emberi életben, hogyne bizonytalanodnék el! Hirtelen felugrik a székről, egyet fordul a szobában, majd az ágyra veti magát. De mi van akkor, ha O tévedett, sejlik fel benne a gyanú csírája. Mit tehetek abban az esetben? Csak tehetetlenülforgolódhatom az ágyamban, hátha ily módon sikerül jobb belátásra bírnom az alattam hömpölygő víztömeget, és csak reménykedhetek, hogy a szomszéd hamarosan magától is ráébred arra, hogy kivágja a diófáját, mert amíg ez nem történik meg, addig aligha beszélhetek bármilyenféle kilátásról is az életemben. Na és a szobaberendezés... Feláll, fordul egyet saját tengelye körül. Létem filmkockái két képernyő között elevenednek fel és játszódnak le, jegyzi meg magának kurtán, kissé talán önironikusan, itt aligha van hely bármit bárhová is áthelyezni. Figyelmesen szétnéz a szobában, megáll a hatalmas könyvespolc előtt, aprólékosan szemügyre veszi a kötetek gerincét, hosszasan bámulja őket, és egyszer csak a temérdek könyv között egy keskeny hézagot pillant meg. Jobb tenyerét óvatosan a mélyedésbe illeszti, néhány másodpercig mozdulatlanul áll, majd mintha áramütés érte volna, villámgyorsan kihúzza tenyerét a mélyedésből és a számítógép elé rohan. Miközben a billentyűzet fölé hajol, már tudja, mi a teendője. Már tudom, hogyan egyesítsem a két elméletet! - dörmögi, szinte önkívületi állapotban, magában: önmagának. írni fogok! írni! Hét éven át! Feljegyzem önnön valóságomat, és az eredménnyel betöltőm a hiányzó rést a szobában - és életemben! Tenyerével megmozdítja az egeret, a rezzenésre a monitoron eloszlik a sötétség, új fájlt nyit és a foszforeszkáló szürkeség előterében pillanatok alatt felsorakoztatott betűkkel egy teljesen új életet - szubjektív Új Kor-t! - indít saját útjára... A szoba a személyes metafizikánk feltérképezését hivatott elméleti folyamat gyakorlati kiindulópontja. Az anyaméh külső — e világi (túlvilági?) — folytatása. Önmegvalósítást szorgalmazó színpadi tér kezdőknek és haladóknak... A SZOBA „ En: az valaki más. ” Arthur Rimbaud A szobán nincs se ablak, se ajtó - a szobából nincs kilátás. A szobát a fölfelé egyre szűkülő, a mennyezet egyetlen pontjába ívelő, számtalan apró tükörrel díszített falak és a háromszög alakú talapzat képezik. A szobalakó idegesen toporzé- kolva, saját tengelye körül némán forgolódva, bambán néz a körülötte lévő tükrök
