Irodalmi Szemle, 2005

2005/9 - Bokros Katalin: A biedermeier megnyilvánulásai az európai irodalmakban (tanulmány)

Bokros Katalin is megjelennek, mint az érzelmességre való hajlam, ártatlan, problémátlan szerelem vagy szerelemvágy, a családi élet szépségeinek moralizálással átitatott dicsérete, a csendet, nyugalmat sugárzó természetlátás. 1830 táján a nagy álmok összeomlot­tak, és a részletek kultusza került előtérbe. A költői valóságlátás helyett, amely ösz- tönszerűen és teljességükben ragadta meg a jelenségeket, most olyan regényírói szemlélet érvényesült, amely részleteiben, elemzően vizsgálta az emberi élet jelensé­geit. Erre az időre esett a természettudományok és az irodalom összefonódása is. Paul-Louis Courier (1772-1825) a császári hadseregben volt tüzértiszt, ké­sőbb visszavonult falujába, ahol megismerkedett a parasztok életével. 1816 és 1825 között négy igen éles hangú pamfletet írt, melyek az akkori népi élet és a kis­termelői gondolkodás irodalmi emlékei. Claude Tillier (1801-1844) vidéken, Bur­gundiában élt, és alig törődött a párizsi nagyvilági élettel. Irodalmi rangját egy gú­nyos alaphangú, és emellett pontos megfigyelésekre épített regény, a Mon oncle Benjámin (Benjámin bácsi, 1843) alapozta meg, amely a francia vidéki életet és a vidéki erkölcsöket mutatja be. Pierre-Jean Béranger (1780-1857) a francia dalköltészetet művészi szintre emelte. A dalok témáit a mindennapi életből vette, zsánerképeiben vidám embere­ket énekelt meg. Szerelmes verseinek központi alakja Lisette, aki közvetlen szóki­mondó hangon beszél az eseményekről. Szatirikus verseiben Béranger élesen bírál­ta a forradalom utáni időszak zavaros viszonyait. A harmincas években eltávolo­dott a szatirikus politikai hangvételű versektől, és szociális témákat szólaltatott meg. Költészete balladikus, bensőséges jellegűvé vált. Marceline Desbordes-Valmore (1780-1857) flamand származású költőnő fi­atal korában színésznőként kereste kenyerét. Nem vágyott színpadi és irodalmi hír­névre, sorsa beteljesülését az anyaságban és a feleség szerepében látta. Verselni csak szabadidejében szokott, költeményeire jellemző az erős érzelmi kifejezés, a lí- raiság. Első kötete Elégies, Marié et romances (Elégiák, Marié és románcok, 1819) címen jelent meg, a melankolikus költészet szép példája. A romantikus lírától spontaneitása, a nagyfokú érzelmesség, az őszinteség és egyszerűség választja el. A szerelmi csalódásról is, amely költészetének központi témája, belenyugvó han­gon tud szólni. A szerelem mellett gyakori témái az anyaság, a barátság, a gyer­mekkori emlékek, az együttérzés. Későbbi verseiben a vallásosság is teret kapott. Charles-Augustin Sainte-Beuve (1804-1869) a kor nagy francia kritikusa. A konzervatív családból származó Sainte-Beuve elutasította a romantikus felfo­gást. Versesköteteinek (La Vie, les poésies oet les pensées de Joseph Delorme, 1829; Les Consolations, 1830; Les Pensées d’aout, 1837) témáit a mindennapi élet­ből vette. A természetben az apró dolgokra figyelt. Az embert nem a kozmikusság részeként tekintette, hanem az élet középpontjába állította. Verseiben sok melanko­likus kételkedést kifejező gondolatot találunk. Az elkeseredettség elől a költő a „belső kolostor” biztos falai közé vonul. Több versében érezhető a házias, intim szférához kapcsolódó „poésie domestique” szerény realizmusa.

Next

/
Thumbnails
Contents