Irodalmi Szemle, 2005

2005/9 - Kulcsár Ferenc versei (Mene tekel..., R. C. levele Ó. H.-nak, Isten százmilliótrilliárd neve)

Kulcsár Ferenc versei

nyári esteieken - hiszen tudod, falun nevelkedtél - Isten kigyúló ege alatt az asszonyállatok a kapukban egybeseregelve, amikor megindul köztük az ártatlan és emberi, a boldogtalan és babonás, a titkon remélő és titkon remegő umcsi- dumcsi-dumcsacsa arról, amit nem tudnak, mert el van tőlük véve, meg van tőlük tagadva, mert nincs emlékezet az előbbiekről, mint ahogy az utolsó dolgokról sem, melyek eljövendők, nem lesz emlékezet azoknál, akik azután lesznek, mégpedig a mélyértelmű lét magábanvalósága okán, szóval a nem-tudásunk épp olyan, mint minden más léleké, s cserébe, kegyelemként megkapva a legszebbet, a legeslegszentebbet, a nyelv csámcsogását és csemcsegését, csámcsogunk és csemcsegünk, mert csámcsognunk és csemcsegnünk adatott.

Barátom, én ezért így fohászkodom: „Uram, legbölcsebb és legkegyelmesebb, hogy megadtad nekünk a csámcsogás és csemcsegés kegyelmét titkosan mélylő nagy műveden! Nyelvünk, mindenség-ízlelő, teremtés-habzsoló, lét-kóstolgató, élet-kortyoló nagy Csámcsogó és Csemcsegő, ki emberi remekműveket csámcsogsz és csemcsegsz a verőfényben fürdő napvilágra! Ó, könyörületes, ártatlanságunkat és meztelenségünket visszaálmodó, tragikusan szép csámcsogás és csemcsegés!” Igen, barátom, így fohászkodom az Istenhez és a nyelvhez, az Atyához és a nyelvédesanyához, világraszülőnkhöz és dajkánkhoz. Hiszen ennyi adatott nekünk: ily végtelenül sok, ily végtelenül kevés.

Isten százmilliótrilliárd neve

D. I. elment. Valami elintézetlen ügye támadt, halaszthatatlan, még az is lehet, hogy kimondhatatlan, így elment. Hulló vér zubogja, zúgja a kő is, bévettetett s elvégeztetett ő is. Okádékba, mocsokba ájult, a jeges és forró menny rádermedt, rágyúlt: mint fióka villámütötte fáról, lemozdult ő is önmagáról. R. C. búcsúdala is mutatja, ő és D. I.