Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - TALLÓZÓ - Elek Tibor: „Esztétikai érték és közösségi felelősség ” (beszélgetés Görömbei Andrással)
TALLÓZÓ A Puszták népe a nagy példa számomra arra, hogy a szociális igazságtevés szándéka remekműben is megszólalhat. Húsznál több kiadása újabb és újabb értelmezéseket vált ki mindmáig, miközben eredeti célját is maradéktalanul teljesítette. Nem lehetett többé nem tudni erről a néprétegről. A puszták népének, a Sinka István által az irodalomba emelt Dús Andrásoknak, Ács Lajiknak és Tamási Áron Ábelének a sorsa azonban mindenkor egyetemes emberi sors is. Ábel a legelemibb létküzdelemben nő fel ahhoz az egyetemes emberi óhajhoz, hogy valahol otthon legyünk a világban. A Puszták népe sem csak a pusztai világ szociográfiája, hanem a mű centrumában álló vallomástevő személyiség nevelési regénye is. Örök példa arra, hogy a felelősségtudat fel is tudja növeszteni a személyiséget. Az irodalom társadalmi küldetését és létértelmezését tehát nem kell egymással szembeállítanunk. A népi irodalom küldetéstudatának a közvetlen tárgya változott az idők során, de az mindenkor a magyarság legfontosabb sorskérdése volt. A két háború között a szociális igazságtalanság motivált sok-sok müvet. A fasizmus és kommunizmus idején az egyén és a közösség autonómiájának a védelme. A későbbi évtizedekben pedig a feldarabolt nemzet szellemi egységének a helyreállítása lett a legfontosabb ügy. A népi irodalom legfontosabb öröksége számomra az, hogy - irodalmunk századainak legszebb törekvéseit folytatva - tudatosította a remekművek egyéni és közösségi sorsot alakító erejét, tehát az irodalom egzisztenciális jelentőségét az emberi sors formálásában. A népi irodalom legnagyobbjainak éppen az volt a fő törekvése, hogy az irodalom egyszerre legyen az egyén és a nemzeti közösség kifejezője és értelmezője, de ezeken keresztül magának az emberi létnek a vizsgálata is.- Amellett, hogy elkötelezett híve vagy a létérdekű irodalomszemléletnek rendre hangsúlyozod azt is, hogy az irodalom egyik fontos funkciója a nemzeti közösség önkifejezése. Az akadémiai székfoglaló beszéded, a legutóbbi, 2003-ban megjelent tanulmányköteted címadó tanulmánya (Irodalom és nemzeti önismeret,) magyar és világirodalmi példák sokasága, modern filozófiai és irodalmi elméletek által alátámasztott legfontosabb állításai pedig a következők: „A művekben megnyilatkozó közösségi felelősség nem ütközik a művészet autonómiájával. „ esztétikai érték és közösségi felelősség, közösségi gond, közösségi tudatformálás nem ütköznek egymással”. Miért tartod fontosnak a 21. század elején is minduntalan hangsúlyozni ezt? • Az irodalom számomra valóban létértelmezés és létformálás. Az irodalomban, a művészetben - idézhetem Heideggert - a létező az elrejtettségből fényre kerül, az el nem rejtettség állapotába jut. Az irodalmi műalkotás éppen a maga összetett esztétikai megalkotottsága révén olyan létismereti élményben részesít, amelyik semmi mással nem helyettesíthető. Egy-egy irodalmi mű az emberi létezésnek azt a problémakörét hozza fényre, amelyik az alkotót foglalkoztatja. És ez így van jól. Az irodalomnak az emberi lét minden aspektusa tárgya lehet és legyen is. Az em-
