Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Létkérdés: korszerűnek lenni! Színházi életünk gondjairól, évadzárás után
SZÍNHÁZI ÉLET kekben terjedt az a legenda, hogy egy megjelent kritika után egy kávéházban találkozott a cikkben elmarasztalt színész az illető kritikussal, s megkérdezte tőle, hogy melyik ujjával írta az ominózus kritikát. S egy mozdulattal eltörte a kritikus ujját. S nálunk is divat lett a kritikusok támadása. Ez vagy nyíltan, mint pl. a Három testőr c. darabban történik, ahol nyílt színen támadják a kritikust, vagy feljelentő levelekben és telefonokban vagy pedig névtelen sms-ek által. Az egyik ilyen sms pikantériája, hogy annak a szerzője vállon veregeti az illető kritikust, mondván, teljesen egyetért elmarasztaló kritikájával, de felháborítja a róla leírt passzus. Tóth Tibor egy, az Új Szónak adott májusi interjújában teljes mértékben elégedett az elmúlt évaddal, de nem felejti el megjegyezni, hogy sajnálatos néhány szélsőséges kritikus aknamunkája, amit a színház ellen végez. Nem hiszem, hogy annak a néhány kritikusnak ilyen szándékai lennének. Több mint tíz éve figyelem a szlovákiai magyar társulatok előadásait, s amikor Kisvárdán elhoztuk a fődíjat és a közönségdíjat, velem is madarat lehetett volna fogatni. Lehet, hogy néha keserűbbek vagyunk, s ezáltal élesebben fogalmazunk. De semmiképpen sem az a célunk s főleg nem a feladatunk, hogy tönkretegyük egy színház életét. S bizony, elnézve a kisvárdai mércét, van mire figyelmeztetni. A színház zárt világ, ezért is kell nagyon figyelni a határvonalakra. Ha ez a zártság belterjességbe csap át, az a szakmai munka halálát jelenti. A közönség nagyon fontos mérce, ahogy a kritikus is, de egyik sem lehet szentírás, s egyik ellen sem lehet hadat viselni. Izlésficamos világunkban még fontosabb odafigyelni arra, hogy elválasszuk az ocsút a tiszta búzától. S ez csakis közösen, és nem egymás kirekesztésével vagy fenyegetve sikerülhet. Juhász Dósa János A SZERKESZTŐ UTÓIRATA Evek, évtizedek óta visszatérő téma a színházak helyzete, műsorgondjai, a korszerű színjátszás igényének megfogalmazása. A színikritika iránti ellenérzés nemegyszer rangon aluli minősítése ugyancsak rendre előkerül. Nem mellékes az sem: miért nincs magyar dráma tájainkon?! Ha segít közös dolgainkban, hogy „koffervizitet” tartsunk (ez alatt nem a „bűnösök” keresését, kinevezését értjük, hanem a rendteremtés és a néven nevezés nehezét!), az Irodalmi Szemle szívesen ad helyet a témával foglalkozó, tartalmas, célra törő gondolatoknak. Egy szóval: szabad a gazda! Színész, rendező, művészeti vezető, író, színi- kritikus és színházlátogató előtt egyaránt nyitva az út - mondja el, mitől lesz/lehet korszerű a felvidéki magyar színjátszás, s mik azok a gondok, kölöncök, melyektől szabadulnunk kellene, hogy a hiánylisták sorolása helyett a sikerlisták számát gyarapítsuk! Várjuk a válaszokat, s ezzel a termékeny vitát is! Fonod Zoltán
