Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Létkérdés: korszerűnek lenni! Színházi életünk gondjairól, évadzárás után
SZÍNHÁZI ÉLET na) egész színpadot betöltő alakítása, egy idő után kifulladnak az ötletek, a játszók többsége elfárad, s az előadás saját nekrológjává válik. Nem készült el a Jókai Napokra a füleki Zsákszínház előadása, akik a napokban tartottak bemutatót. Julián Gamer Ébredés c. kortárs darabja Csepécz Szilvia kollégám szerint számos meglepetést tartogat (lásd a Vasárnapban megjelent kritikát), s ahogy a tavalyi Portugál, úgy ez az előadás is megállná a helyét bármelyik profi társulatunk repertoárján. S ha már itt tartunk, ne feledkezzünk el a Jókai Színházi Társaság bemutatójáról sem, akik a Vértestvérek c. musicalt mutatták be Szegvári Menyhért rendezésében. Az előadásban főbb szerepet játszott a Kassán feltűnt Rák Viktória és a Komáromban az utóbbi időben szerepet nem kapó Bemáth Tamás. A határon túli színházak igazi megmérettetése a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárdán. 2003-ban a komáromi Jókai Színház vitte el a fődíjat s a közönségdíjat is. Ez volt a Kiss Péntek-Telihay-korszak hattyúdala. Sokat írtak, s írtam én is arról, hogy Kiss Péntekék bukásának egyik mozgatórugója az volt, hogy nem tudtak kompromisszumot kötni a társulat ún. konzervatívabb részével, akik nem kaptak lehetőséget a bizonyításra, s mindent el is követtek, hogy megbuktassák az akkori vezetést. Az csak a látszat volt, amit a Dráfi Mátyás által létrehozott Teátrum Színházi Társaság hangoztatott, hogy a színház elszakadt a közönségétől, s a komáromi társulat megszűnt tájoló társulat lenni. Azt a funkcióját, sajnos, már Beke Sándor idejében elvesztette, s a kassai társulatot is effelé irányítja a megye, amely nem tart(hat)ja feladatának, hogy a kassai társulat szlovákiai és magyarországi útjait finanszírozza. Joggal. De az MKP egyes tisztségviselői hiába hangoztatták 1998-ban, hogy hatalomra kerülésük után létrehozzák a harmadik magyar színházat, erre azóta még csak utalás sem történt. A füleki Zsákszínház, a- mely szisztematikusan készült erre a szerepre, lassan begubózódott, s bár az elmúlt két évben két nagyszerű előadással lepett meg bennünket, rájuk és a többi, még létező amatőr színpadra is jellemző lett, hogy személyi gondokkal küszködik. A Jókai Napokon kivétel nélkül kamaraelőadásokat láthattunk, egy-két szereplővel. Visszatérve Kisvárdára, az idén Tóth Tibor ügyes politizálásnak és jó kapcsolatainak köszönhetően három előadással is szerepelt a komáromi társulat, de átütő sikert nem aratott. A kassaiak előadását viszont elmosta a „vihar”. Ez a szó szoros és átvitt értelmében is igaz. A kiértékelésen a szakma meghallgathatta Kolár Péter újabb panaszait, hisz ismét csökken a társulat költségvetése, de ahogy Kisvárdán is láthatták a szakmabeliek, a pénz mennyisége nem függ össze egyenes arányban az előadások minőségével. Sokkal szegényebb társulatok is mutattak be kiemelkedő előadásokat, s amíg Felvidéken szakmai fejlődésről nem igazán beszélhetünk, addig a Vajdaságban, Kárpátalján és Erdélyben ugrásszerű fejlődést tapasztalhatunk. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a korszerű színjátszás hajója igen messze eltávolodott tőlünk. S ezt mondom még akkor is, amikor már tény, hogy a szakmai sikerek egész sorát learató sepsiszentgyörgyi társulatot is egyre inkább szorongatja a közízlés, s a gyergyószentmiklósi társulat sem kell a saját városának, nem be
