Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Létkérdés: korszerűnek lenni! Színházi életünk gondjairól, évadzárás után
SZÍNHÁZI ÉLET régiben. Germán Líviának és a debütáns Rák Viktóriának, valamint a pedofil hajlamokkal is megáldott bárót adó Dudás Péternek köszönhető, hogy paradox módon, megannyi hibája ellenére mégis ez lesz az évad legjobb előadása Kassán. Az évad végén Moravetz Leventét várják Kassára, hogy színre vigye Dankó Pista történetét. A Dékány-Baróti-párost csak a kibővített irodalmi lexikon jelzi, de még abból is kimarad ez a silány fércmű, amely eddig békésen pihent valahol az iratszekrény mélyén. A darabról nem lehet eldönteni, hogy az népszínmű, romantikus kamaradráma vagy bohózat akar-e lenni, az eladhatóság érdekében a szerzőpáros és a rendezőnek feltüntetett Moravetz ebből is, abból is csepegtet belé, de ahogy ilyenkor lenni szokott, a végeredmény siralmas. Dankó Pista a magyar zeneirodalom egyik legtragikusabb alakja, de ez ezen az estén nem derül ki. S megint eljutunk a nézhetetlenül ronda díszletig, a nagyon könnyed színészi megoldásokig, s kapunk egy közhelyes cigányábrázolást Dudás Péter felvezetésében. A Dankó Pista c. kassai előadás főszereplője egyértelműen az ő, bandáját vesztett Mucsi Jóskája, aki mellett a Dankó Pista szerepébe bújó Manases István nem is létezik. Az előadás felvonultat néhány Dankó-slágert, sokszor nem olyan pozícióban, mint azt elvárhatnánk, néhány igen ócska faviccet, s megtudhatjuk azt is, hogy mindannyiunk szeretett Tömörkénye is megvesztegethető volt. A közönség mindenesetre határtalan lelkesedéssel fogadta az előadást, s a kritikus azzal a keserű gondolattal menekült el az előadás után, hogy a hakni és a színház között - errefelé - teljes az egyetértés. Komáromban első teljes évadját zárta a Tóth Tibor-Verebes István-páros, hiszen ezt az évadot már ők állították össze. Az évad igazi szenzációját az jelentette, hogy végre lehetőséget kapott a stúdió is, ahol Czajlik József, aki annak idején itt érte el legnagyobb sikerét az Amadeus c. előadással, visszatért egy előadás erejéig. Nyikolaj Koljada a kor egyik sikerszerzője, a Muriin Murlo c. darabját nagy sikerrel vitték színre Szabadkán (ez nyerte a kisvárdai fesztivál fődíját is). A Mese a halott cárkisasszonyról viszont egyértelműen nem tartozik a szerző sikerültebb művei közé, ugyanis mesterkélt, túlírt, amelyben nem tudja eldönteni, hogy az általa megjeleníteni próbált lepusztult világot naturalista vagy poétikus eszközökkel tudja-e hatékonyabban ábrázolni. A keretjáték amolyan lírai történetre utal, s az ebből kilépő Tóth Attila nem is tudja szétfeszíteni a rá erőltetett formai kereteket. A többiek szerencsésebbek, s Fabó Tibor az őserőt képviselő Vitalijként, Szvrcsek Anita az ebből a közegből látszatra sikeresen kitörő, de lelke legmélyén gyógyít- hatatlanul sérült Nyinája és Szoták Andrea teljes lelki sivárságban, tetszhalott állapotban vegetáló Rimmája nagyszerűen hozza ezt a világot, s az ihletett stúdiótér vendégeiként egy pillanatra katarzisközeli állapotba kerülünk. S amikor Rimina keservesen szólongatja a kutyáját, s bemászik a díszlet drapériája alá, néma csönd után felhangzik az ütemes taps. Hiszen ez a történet itt ér véget. Ami ezután ún. második felvonásként következik, az már inkább szerzői baklövés és rendezői hiba. Czajlik nem tud mit kezdeni vele, giccsbe csomagolja ezt a rövid, de annál kevésbé elviselhető írói szenvelgést, s tőle ritkán látható közhelyes megoldást kínál.
