Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Létkérdés: korszerűnek lenni! Színházi életünk gondjairól, évadzárás után
SZÍNHÁZI ÉLET Létkérdés: korszerűnek lenni! Színházi életünk gondjairól, évadzárás után „ Egyszer hallottam, hogy az előadás élményét akár méterekben is lehet mérni. Azzal, hogy kimegy az ember a színházból, hány méter után felejti el a látottakat. A mi küldetésünk az, hogy a néző ne háromméteres vagy tízméteres, hanem több száz kilométeres előadásokat lásson. ” (Tóth Tibor, a komáromi Jókai Színház igazgatója) Lezajlott hát ez a színházi évad is. Mindkét ún. profi társulatunk teljesítette azt, amit a bérletben meghirdetett. Bár Kassán elmaradt két stúdióelőadás, de ahogy hírlik, Egressy Zoltán Vesztett édene megvalósul jövőre. A többi bemutató viszont megvolt, a közönség a jelek szerint nem hagyta el a társulatot, sőt olyan előadásokat is lelkesen üdvözölt, amelyet a kritika „legyalázott”. „Csodálatos előadás volt. Izgalmas a történet, a valós életről, hús-vér emberekről szólt. Sokat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat” - egy kisvárdai nézői vélemény a kritikusok szerint „nem túl” sikeres kassai előadásról, A Tündérlaki lányokról. De nézzük, hogy mit is kínált a két társulat a 2004/2005-ös évadban? Kassán a társulat megalakulásának harmincötödik évfordulóját ünnepelte. A bérletterv igen impozánsnak tűnt, hisz volt benne Hamlet, Heltai Jenő, szlovákiai magyar ősbemutató és könnyed zenés vígjáték is. A színház nem feledkezett el a gyerekekről sem, s négy előadást ígért a legkisebbeknek. Ezeket többnyire meg is valósította a stúdiószínházában. Hogy miért maradtak el a stúdiótérbe ígért kamaraelőadások, az viszont már rejtély. A két éve átadott stúdiószínpad kihasználatlanul várja a jobb időket. A gyerekdarabok viszont megvalósultak, Badin Ádám, Ecsi Györgyi és Kováts Marcell próbált csodát tenni a nem épp legjobb formájában leledző kassai társulattal. De ahogy egyikük egy magánbeszélgetés folyamán megjegyezte, ezzel a társulattal bármilyen érdemi munka csodaszámba menne. E sorok írója a Rózsa és Ibolya c. meseelőadást látta (no, nem a bemutatón), s bizony maga is megütközve nézte, hogy a társulat egyes tagjai mennyire fegyelmezetlenül, unottan játszanak, amit a gyerekek azonnal ki is szúrtak, hiszen ők azok, akiket nem lehet becsapni. A bérletterv tehát impozánsnak is tűnhetett, a végeredmény viszont annál inkább lesújtó volt. Két előadást Beke Sándor, a színház művészeti
