Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Mács József: Negyedvirágzás avagy van-e, volt-e, lesz-e/hát cseh/szlovákiai-felvidéki magyar irodalom? (Cselényi László könyvéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE évekig nem jelentet meg semmit, esetleg az első köteténél gyengébb dolgot, és csak azért nem vonul ki véglegesen az irodalomból, mert az első és mindjárt sikeres első kötetére emlékezve még mindig sikeres íróként emlegetik, pedig már a hatvanadik évéhez közeledik vagy már el is érte. Visszatérve a Cselényi-féle virágzásokhoz, ahhoz a bizonyos negyedvirágzáshoz. A Fábry Zoltán megfogalmazta harmadvirágzás után csak a negyedik következhetne, ahogy Cselényi bizonyítani is akarja könyvében, csakhogy Fábry államváltozás szerint korszakol, míg Cselényi az antológiákból kirajzott tehetségek szerint. S itt már van némi bökkenő! Mert tételezzük fel, igaza van abban, hogy irodalmunk elődjének tekinti a Felvidéken született irodalmi nagyságokat (Észak géniuszai, Hamvas), Balassit, Gyöngyösit, Kazinczyt, Madáchot, Mikszáthot, Jókait stb., de ha csak az utóbbi írófejedelmeket veszem alapul, a mi prózánk, líránk vi- rágzás-e hozzájuk mérve? Vagy csupán szánalmas eltörpülés? Az említett nagyságok a Halotti beszédig visszamenően egyetemes nemzeti irodalmunk óriásai, míg a mi cseh-szlovákiai magyar irodalmunk a Trianon utáni gyötrelmes újrakezdésé. A trianoni határokat átlépve nemzeti irodalmunk egészének a Kárpát-medencén belül közös az eredete, és adjunk hálát az Istennek, hogy ezt mind a mai napig semmilyen mesterkedéssel nem tudták megváltoztatni iskoláink tankönyveiben, bár voltak határozott elképzelések erre. Bármilyen furcsán hangzik is, e kemény nyomás következményének tekintem azt is, hogy a tankönyvekből az egyetemes magyar gyermek- és iíjúsági irodalom gyöngyszemeit szorítják ki szlovákiai magyarok „remekműveivel”! Erősen vitatható tehát, hogy egyetemes magyar irodalmunk, és minden más művészeti és tudományos terület felosztható-e úgy, ahogyan a ránk kényszerített trianoni határ nemzetünk egészével tette? Van-e okunk, jogunk e határok szerint kijelölni az irodalmak egészének határait? Az erdélyi múlt talán kivétel lehetne, de az ottani irodalom sem parcellázhatja fel magát az adott területen élő nagy elődökre hivatkozva. Tudtommal ezt nem is akarja ott senki. Összegezve az eddig leírtakat, arról nem érdemes vitatkozni, hogy van-e, lesz-e cseh-szlovákiai magyar irodalom, mert a válasz egyértelműen az, hogy van, s hogy lesz-e, az a jövő titka! Arról azonban igen, tekinthető-e az antológiákból való kirajzás - még ha irodalmunk fel- és leszálló ágát követve is - az államváltozásokat figyelmen kívül hagyva negyedvirágzásnak? Cselényi László könyvében legjobban az ragadott meg, hogy elénk tárja az őt erősen foglalkoztató, izgató gondolatokat. Az pedig, bevallom, csodálatot kelt bennem, mennyire ismeri a harmadvirágzás egyre gyarapodó, gazdagodó irodalmát, s mennyire el tud igazodni benne szerzők és művek szerint. És hogy mennyire fölül tud emelkedni a régi sérelmeken! Remélem, majd az újakon is. Elég erre vonatkozóan csak Bábi Tibort említeni, akinek legjobb verseit ő, a régi ellenfél válogatta be a Madách-Posonium Antaeus-sorozatába. És milyen vehemenciával hadakozik azért, hogy az idős és fiatal írókat elválasztó árkot betemessük. Azért, hogy ne őröljünk két malomban! Ha más-más irányt követve is, egy szekeret húzzunk...
