Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Július Balco: A szivárvány gyermekei (Öllős Edit fordítása) (novella)
A szivárvány gyermekei szomorkodott széttárt karokkal, aztán fürgén a partra vetette magát. Megcsúszott egy kövön, a szomorú, bánatos víz majdnem magával sodorta. Leült a manó mellé, arcát a tenyerébe temette, majd öklével hirtelen megkopogtatta homlokát.- Ez meglepett! Ez volt a szerencséje. Csak az, hogy soha nem vártam volna itt ilyen nagy halat. Ki kell fognom ezt a pisztrángot... - állt fel gyorsan, elszántan a manóra pillantott, aki lelkesen bólogatott.- Elmegyünk felétek, a vízesés alatt. Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy már minden halat kifogtatok. Ennek a nagy pisztrángnak vissza kell térnie. A vízesés alatt a helye. A manó sietett utána. Elmentek a falépcsők mellett. Az öregasszony valószínűleg még aludt, nem volt a ház előtt. A patak hullámzott. A rét felől az áthatolhatatlan bozót, vadkenderrel és örökzölddel keverve, kellemes frissesség áradt belőle. Egyébként a nap forrón perzselt, az égen egy felhő sem volt. Egy kicsit feljebb a fiú bemászott a vízbe. Egy pillanat múlva egy halacská- val tért vissza, letette a fűbe.- Ez nem ő. Sokkal kisebb, de nézd, milyen szivárványcsík húzódik a fejétől a farkáig! Ez szivárványpisztráng... Láttál már szivárványt? A manó tagadólag rázta a fejét.- Kár. A szivárványnak is ilyen tarkák a színei. Apám azt mondta, ezek a pisztrángok a szivárvány gyermekei. Akkor születnek, mikor az megjelenik az é- gen. Ma fülledtség van, lehet, hogy zivatar lesz. Ne felejts el aztán felnézni az égre, megjelenhet a szivárvány. Tudod, hogy csak eső után szokott lenni? A fiú leült, megpihent. Várt a nagy pisztrángra.- Ma a városban nagy ünnepélyt tartanak - mondta elgondolkodva. - De nekem az mindegy. Engem a városi ünnepélyek nem érdekelnek. Tele emberekkel, csupa zaj és tolongás, nem nekem való. Legszívesebben az erdőben vagyok vagy itt a pataknál. Voltál már az erdőben? - mutatott a patak fölé, ahol a távolban, a rét mögött már kezdődött az erdő. - Te még nem tudsz beszélni? Hány éves vagy? A manó megrántotta a vállát.- Mi az, dilis vagy? - vigyorgott a fiú. A kicsi sértődött képet vágott.-Nem kell beszélned, ha nem akarsz — mondta békítőén a fiú.- De valamikor menj el az erdőbe. Vörös mókusok élnek ott. Kiszedik a tobozok magvait, azt eszik, meg gombát és mogyorót, aztán hopp! át a másik ágra - próbálta felvidítani a fiúcskát, de mindjárt megbánta. Miért kellene foglalkoznia egy ilyen manóval? A kicsi azonban látta, hogyan fogta meg a pisztrángot, amely aztán az utolsó pillanatban kicsúszott a kezéből. Ha tud beszélni, elmondja otthon, hogy a patakban nagy hal van. Meg kell fogni a pisztrángot, még ha át is kell kutatni a patakot egészen a hegyig.
