Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Gyüre Lajos: Tűnődéseim (elmélkedések)
Tűnődéseim III Kaszonyi Gyula apó, nagyapám testi-lelki gyerekkori cimborája hozzánk mindig a kertek alatti ösvényen jött. Magavarrta bocskorában, csoszogva araszolt. Soha nem sietett. Megállt az istálló mellett, vagy bekukucskált a csűr piacára, vajon min szorgoskodik nagyapám. Még meg sem állt, már dőlt belőle a panasz, hogy a lánya, született Kaszonyi Erzsébet, mióta férjhez ment Koldus Gyulához, i- gen faszari asszony lett. Úgy kellett ellopni a saját udvarán egy-két tojáskát, hogy dohányra valója legyen.- Ides egy komám! Hát hallottál ilyet? - Hiába, kevéske termett a kiskertben, kifogyott a szűzdohány. Ha kírek tülle egy kis dohányravalót, rögtön az a felelet:- Szíjjon eperfalevelet! - No mondd meg! Ezt írdemli az ember öregsígíre a saját lányátul?! Ilyenkor sírt egy-egy sort, de aztán a másik végletbe csapva kijelentette:- Veszek egy puskát, és előbb megliivöm magamot osztán az egész családot! Nagyot derültünk a sorrenden, de nem avatkoztunk más dolgába, gondolván, majd csak lelohad a haragja, meg hát ugyan miből is vett volna puskát, amikor a kis dohányravalót is a lányától kellett kikunyerálnia? Aztán rám nézett, és eszébe jutott a mindig megismételt ígérete.- Mán kíszül a bocskorod. Szereztem hozzá igen jó bűrt. Evek óta ígérgette, valahányszor eljött hozzánk, de soha nem készült el vele. Pedig olyan takaros bocskorokat tudott csinálni, hogy öröm volt benne szaladgálni a poros úton. Ami por elöl bement, az hátul mindjárt ki is szaladt, közben csiklandozta a talpát az embernek. Hát még nyáridőben, aratáskor, kalászt szedni benne! De hát ez csak álom volt, mert a végén csak mezítláb szedtük bocskor híján a kalászt. Pedig hányszor véresre szurkába a lábunkat a kasza után maradt hegyes éles tarló.-Nincs egy kis dohányod, komám? - így szólította nagyapámat, mert hogy keresztkomák is voltak, ahogy apámék is az ifjabb Gyuláékkal. Nagyapám nem volt dohányos ember, de mindig tartogatott néhány csomó szűzdohányt a csűr eresztékében, tudta ezt Gyula bácsi is, mi tagadás, ezért volt gyakori vendég a portán.- Pelyvának?- Annak. Ez a kosárnak szólt, amit nagyapám ilyenkor, tavaszi vetés, kapálás után szokott csinálni, egyrészt elűzve vele a dolog nélküli napokat, másrészt csépléskor nagy szükség volt a pelyvás, törekes kosarakra. Külön kosara volt a krumplinak, a- mit mifelénk mindközönségesen csak krompénak neveztek, és külön a tűzifának, de főleg a pelyvának, töreknek. Amikor már megindultak a nedvek a kert alatti Csőrény bokraiban, mentünk vesszőt szedni meg kávánakvalót keresni. Vesszőből csak a veresgyűrűt, kávának
