Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Jana Moravcová: Az a fekete tyúk (novella) (Vércse Miklós fordítása)
Az a fekete tyúk Nem hagyta békén a dolog. A fehérnemüs szekrényből előkotorta az anyja után maradt öreg papírdobozt, gyerekkorában ebbe rakhatta el a szentképeit, amelyeket hajdan a hitoktató úrtól kaptak ajándékba. Kotorászni kezdett egykori kincsei között, s egyszer csak a kezébe akadt egy agyonfogdosott kép. Megfordította, s a másik felén olvasni kezdte:- Emlékül a Te „L-ed.”- Uramisten, Lujza? Ő adta volna nekem? Egy-egy pillanatra úgy tűnt neki, hogy pontosan emlékszik az esetre, de valahogy ez az egész elég zavarosnak tűnt, nem tudott megkapaszkodni semmiben az emlékei közt. De ha még így is lenne! Hány éves lehetett akkor? Kilenc? Nyolc? Ahogy már nagyobbak lettek, határozottan emlékszik, nem tetszettek egymásnak, ebben biztos volt. Csakhogy — hogy is mondta az a húzatott alak? „A lélek mindig ahhoz társul, akire az ember élőként legutoljára gondolt.” És ha Lujza a halála pillanatában őrá gondolt? Kétségbeesetten rogyott az asztalra. Ahogy reggel felébredt, fájt a háta, a karja zsibbadt a kényelmetlen asztal melletti alvástól. Én hülye, mondta magában, majd megnézte a tükörben a daganatot, azzal kiment. Most már semmi sem tűnt olyan sötétnek, mint éjjel. Csak a daganat fájt egy kicsit. A világ napfényes és barátságos volt. Néhány perc múltán a fekete tyúk Frantához csatlakozott. Kenyeret meg cigarettát ment venni, a tyúk megvárta a bolt előtt. Ahogy megállt az ismerősökkel, a tyúk odébb ment egy kicsit és ott járkált alá s föl, és magában mintha halkan kodákolt volna valamit. Bizonyára elégedett volt. Franta úgyszintén. Egészen délutánig. Ahogy a nap lassan lebukott a hegy mögé, Franta úgy érezte, hogy végképp az idegeire megy ez a tyúk. Előbb egy göröngyöt hajított utána. A tyúk oda se neki. Aztán egy követ. Csupán odábbugrott - s megint úgy tűnt, mintha ez a játék nagyon is imponálna neki. Dühösen hazafelé vette az irányt. A tyúk meg utána. Becsapta előtte az ajtót. Erre a tyúk felugrott az ablak párkányára és csőrével az üveget kocogtatta. Az ablakhoz lépett és úgy bámulta. így néztek fürkészőn egymásra. Aztán arra gondolt, hogy az éjjel megint nem lesz alvás, s mint akit üldöznek, úgy rohant ki a házból. Előbb a kocsma felé tartott, a tyúk azonban követte. Megfordult hát és a folyóhoz vette az irányt. Ahogy a parthoz ért, leült a nyírfából faragott padra. A tyúk odalépett hozzá és kérdőn nézett rá.- Te tyúk - szólalt meg összeszorult torokkal -, miért teszed ezt velem? Erre a tyúk csendes kodácsolással felelt.- Tudom, hogy az a pasas eszelős és locsogós, de ha te tényleg Lujzika vagy,
