Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Duba Gyula: ”...a vágyaink neveltek bennünket írókká”
Szeberényi Zoltán köszöntése 75. születésnapján (1968-74 és 1980-85 között), kandidátusi, majd doktori cím tulajdonosa, főiskolai docens. Három évtized a városban, mely napjainkban viszont a szlovák nemzeti és egyházi szellemiség történelmi bástyája, észak és dél találkozásának egyik csomópontja. Számára pedig minden bizonnyal a kisebbségi léthelyzet laboratóriuma lehetett, a nemzetiségi tudat iskolája és a mindennapi együttélés gyakorlótere. A másik „ősi” város gazdag, alkotó évtizedeinek a helyszínét és valóságközelségét jelenti. Itteni munkásságának a hátterében többezernyi dél-szlovákiai tanító-peda- gógussal, akiket magyar nyelven tanított az embernevelésre. A megidézett „várostrió” Szeberényi szellemi magatartásának természetét motiválja, melyet a lexikon szócikkében Tőzsér Árpád „eltökélt igazságkeresőnek” és „teljességtudattal” bírónak minősít. Az idő úgy hozta, hogy kénytelenek vagyunk a saját sorsunkat mérvadónak- mércének - megtenni. Történelmünk jegyeit viseli minden tulajdonságunk, tettünk és eredményünk. A fentebb vázolt tények és körülmények törvényként szabták meg munkánkat. Például a helyi emlékezet gyökerei feltárásainak az igénye tette, hogy Szeberényi Zoltán irodalom történészi munkáját A „Híd - Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat” kiadói tevékenysége, 1965 című tanulmányával kezdi. De irodalomtörténeti-pedagógiai munkája inspirálja egyik alapművét is: A vox Humana poétája. Győry Dezső csehszlovákiai költészete, 1972. Műfajt honosít vele: az irodalomtörténeti monográfiáét! Mindkét mű indítéka a helytörténeti vizsgálódás, szándékuk a regionális múlt feltárása, s az eredmény az egyetemes magyar írásbeliség egyik szegmensének dokumentálása. Olyan egykori mozaikrész, melyek összességéből mára szerveződik a nagy és teljes egész! Mintha ennek az egésznek a látomása, víziószerű benső összképe a kezdetektől irodalmunk tulajdona lenne: regionálisan dolgoztunk, ám egyetemes értelemben gondolkoztunk! A folyamatnak az önértéke Szeberényi fejlődésén is kimutatható. Vélhetnénk, a tanítás és múltkutatás eleve irodalomtörténészként determinálja őt. Talán a nyitrai létforma is inkább kedvez a múltban való búvárkodásnak. Ennek ellenére, s talán éppen ezek ellenében kritikusként is egyre gyakrabban mutatja magát. Érdekes és bizonyára szükségszerű kettősség! Akár ellentmondásos is lehetne, hiszen a múlt értékeinek és a jelen időszerű elveinek állandó konfrontációját vagy legalábbis együttélését jelenti. Szeberényi Zoltán esetében olyan értékrendet eredményez, amelynek szellemtörténeti mélységei és filozófiai méretei vannak. Talán innen az „eltökélt igazságkeresés” és a „teljességtudat” ismérvei, e- redményük pedig egy sajátos, valóságrokon esztétikai érzékenység! A realista látás és elméleti felkészültség (hazai) egysége oly értelemsajátos és a miénk, hogy a korábban felsorolt élményekből fakadó gondolatiságot képviseli. Első dokumentuma a Mű és érték. A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve (1976) című válogatás esszéinkből és elméleti irodalmunkból, melyet Szeberényi egybegyűjtött és előszóval minősített. A kötet révén kirajzolódik az a széles körű elméleti felkészültség és esztétikai érzékenység mindkettő gondolkodása természeteként, amely egy
