Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Duba Gyula: ”...a vágyaink neveltek bennünket írókká”
Szeberényi Zoltán köszöntése 75. születésnapján meghatározta szellemi tartásukat. Az emberiesség és öntudatra ébredés nemzedéke! Az emelkedett szavak igaz alapokra építenek történelmet. Ezt a fiatalságot a váratlan szabadságérzet és ebből következő felelősségtudata, becsvágya valóban „építővé” teszi, s nem a korabeli jelszavak, hanem a gondolati és szervezeti építkezés értelmében. Mely egyben önépítés is, valamiféle csermelynek induló folyamat, melynek nincs kisebb ambíciója, minthogy „az értől az óceánig” jusson el! Bővebben és árnyaltabban szólok minderről, mert az ily módon születő-alakuló e- gyéniségeket és szellemiségüket, alkotó erőik természetét máig irodalmunk érvényes alapvonásának érzem. Egykori irodalmi disputáinkat idézve emlékszem Szeberényi Zoltánra - és későbbi feleségére, Juditra -, ahogy az írószövetség klubjában, alig önképzőköri szinten tanácskázunk az irodalom időszerű kérdéseiről. Az emlék mosolyogtató és melengető: mennyire kezdők voltunk! Tapasztalatlanok nemcsak írói, hanem emberi értelemben is. Az esztétikai kérdésekhez mily iskolás szinten közeledtünk, mennyire dilettáns módon fogalmaztuk vélt igazságainkat! Visszatekintve úgy tűnik fel, nem valamiféle irodalmi környezet, hiszen az nem volt, hanem a saját életünk, a vágyaink neveltek bennünket írókká! Nem hagyományértékű szellemi valóság formált, mert az sem volt, éppen ennek a kialakításán munkálkodtunk, olyan lehetett ez, mint az önnemzés! Sorsunk anyagát oltotta műveinkbe, létgondjaink termékenyítették képzeletünket, vágyainkkal temettük be a sivárság szakadékait, melyeket a második világháború hagyott ránk örökül! A pedagógusi pályák jórészt vidékre vezettek. Szeberényi néhány évig a ga- lántai gimnáziumban tanít, akkor tizenegy éves iskolában, magyar nyelvet és irodalmat. A mátyusföldi táj és nép központja a város, a magyar élet számon tartott helye. Kulturális színhely tehát, szellemi góc. A másik déli várost is itt említem, Szeberényi szülővárosát, Komáromot, nevezetesen azért, mert a magyar élet megmozdulásában vidéki városainknak fontos szerep jutott. Szóljunk tehát a Dunán székelő Révkomáromról, déli része - ikertestvére - a másik parton is Komárom, s a két partot a folyón átívelő híd köti össze. Történelmi fontosságú építmény, a- célból és betonból való tudatformáló erő! Szellemi természetű fenomén és szimbólum értékű jelenség. Nagyon elválaszthat, amennyiben nincs rajta közlekedés, ám módfelett összeköt, amennyiben nagy rajta a járás-kelés! De más értékekkel is rendelkezik a város, hagyományértékűekkel! Jókai Mór szülővárosa, itt a szobra s a házuk is, de a Monarchiából a híres erődrendszer is, meg a tiszti kaszinó, továbbá a nagy múltú múzeum és egykori szekeresgazdák emlékezete, aztán a tény, hogy a város a szabadságharc utolsó bástyája volt, Klapka tábornok parancsnoksága alatt állta az ostromot, később fontos tanácskozások színhelye 1938-ban, s 1953-ban itt a hídon jöttek át a magyar írók, Veress Péterrel az élükön, hogy ismét összebogozzák az érintkezés szétszakadozott szálait kultúráink között. Ám harmadik város is adódott Szeberényi pályáján, Nyitra, ahol 1960-tól nyugdíjazásáig a magyar pedagógusképzés főiskoláján tanár, tanszékvezető
