Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Duba Gyula: ”...a vágyaink neveltek bennünket írókká”
Szeberényi Zoltán köszöntése 75. születésnapján „...a vágyaink neveltek bennünket írókká” „Pályáját a komáromi hajógyár ifjúmunkásaként kezdte, esti tagozaton végezte el a gépészeti technikumos (1953), utána a po.-i Pedagógiai Fúőiskolán magyar irodalom és nyelv szakot végzett 1957-ben” - olvasom irodalmi lexikonunkban, s azt gondolom közben: helyben vagyunk! Többen így kezdtük s hasonlóan végeztük, szinte mindenki, sivár évek után, a kallódáson túltéve magunkat nekivágtunk az életútnak, amely oly nehezen indult. Érdemes lenne néha felidézni, jószerével magunk is elfelejtjük s az utánunk következők már nem vehetnek róla tudomást. S a múló idő, gyakran úgy tűnik fel, legszívesebben semmissé tenné azt a kort, bebetonozná, mint a csernobili atomerőmű romjait, légmentes szarkofágba zárná, hogy ellentmondásos szellemiségét, nyugtalanító emlékét is eltemesse! Hogy ne zavarja napjaink látszólagos nyugalmát, pontosabban újfajta nyugtalanságát, amely szintén teli van elégedetlenséggel, de másfélével, nem olyannal, amilyen az akkori kezdőket, tápászkodókat és útnak indulókat, felfelé csábítva őket- eltöltötte. Pedig az ötvenes évek eleje, számos léleknyomorító vonása mellett éppen az ifjúság kirobbanó erőire, csodákra képes tettvágyára mutat rá, az életteremtő energiák robbanására. De nemcsak arra! Hanem a méltóságában megalázott és önbizalmában megrendült magyar népközösség és talajvesztett nyelvi kultúra belső erőforrásaira is, melyek azonnal megélednek és magukhoz térnek aléltságukból, ahogy arra alkalom adódik. Az elemi ösztönök megnyilvánulásából és alkalmi kezdeményezéséből tevődik össze a korszak kisebbségi magyar történelmi körképe. Egy térdre kényszerített népközösség erőfeszítését ábrázolja, ahogy felemeli fejét és jövője elébe néz. Ez nem a felejtés szarkofágjába való jelenség! Aki a szerveződő magyar kultúrában kívánt dolgozni, két lehetősége adódik: a pedagógusi pálya vagy az újságírás! Ezen a két pályán az anyanyelv alkotó szabadságát kínálja a jövő. Önépítkezést és közösségszervezést ígér, történeti gondolkodást igényel, küldetéstudatot nem kevésbé, s hitet abban, hogy a munkásélettel együtt növekszik a kulturális önállóság. A drámai társadalmi metamorfózis a kisebbségi tanítónak és szerkesztőnek mintegy a kezébe adta anyanyelvét: használd és élj vele! A bonyolult történelmi és emberi helyzetnek a stigmáját Szeberényi Zoltán nemzedéke mindmáig magán viseli! Az önismeretnek és sokoldalú valóságlátásnak olyan képességét és értékrendjét biztosította számukra, amely egy életre
