Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - Török Elemér versei (Nyárvégi alkonyat, Hulló csillagok villogtak felettem..., Elvettek már tőlem..., Szívemet nyugtatva, Az éj fekete szárnya, Talán lehet...)
Török Elemér versei Július volt, ültünk a vén nyárfa alatt, már a horizontra ért vöröslőn a nap. Pittyegtek a tücskök, susogott a nyárfa... egymást átölelve hallgattuk csodálva. Neked illatozott minden nyíló virág, szépségedről zengtek mezei pacsirták. Köröttünk a szellő nádbugát ringatott, hajadra az ég szórt gyöngyöző harmatot... Elvettek már tőlem mennyi, mennyi szépet... de nem vehetik el: soha az emléket!... Szívemet nyugtatva Lombtalan diófám, ahogy most elnézlek, a rigó nem rak rád soha már, új fészket. Akár a vénember, úgy állsz itt kopaszon, magányos varjú ül egy száraz ágadon.
/
