Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - Hogya György: A sorsnak is megvan a maga sorsa (novella)
Hogya György A sorsnak is megvan a maga sorsa Szeretem ezt a hatalmas, templomszerű könyvtárat. Imponál a nagysága és megnyugtat a csendje. Mielőtt helyet foglalok kedvenc asztalomnál, gyakran megállók a hatalmas oszlopok mellett, és magamba szívom a látványt. A kupola két emelet magasban fekvő ablakainak baráti félhomályával körülvéve ebben a könyvtárban megélem az életet. Nincs olyan látnivaló a világon, amit itt meg ne találhatnék, és nincs olyan érzés, amellyel - a könyvek közvetítésével - lélekben kapcsolatba ne kerülhetnék. Minden e- gyes látogatás olyan, mintha átlépnék egy másik világba, miközben „érzem”, hogy mindaz, amit látok, tapasztalok, csak része egy folyamatnak. Miképpen az itt találtható könyvek olvasását sem lehet „elölről” elkezdeni, csak bele lehet kapcsolódni, ugyanúgy a könyvekből szerzett élményeket és érzéseket sem lehet besorolni, rangsorolni, vagy időrendi sorrendbe rakni, pusztán hozzájuk sodródni, és megpróbálni belőlük valamit megérteni. Én pedig küldetésemnek, sőt életcélomnak tekintem, hogy a lehető legintenzívebben bekapcsolódjak... Képes vagyok itt napokig elüldögélni, bár néha az is megtörténik, hogy csak lapozgatom a kölcsönzött könyvet, mintha magam sem tudnám, mit keresek. Most azonban pontosan tudom, mivel kívánok foglalkozni, és Fejedelem, kedves öreg barátom, a könyvtári alkalmazott már el is készítette a kért könyveket: Antonin Artaud: Le Theátre et són Double esszékötetét, valamint a műben való utalások eredetijeit. Különösen a Színház és pestisben szereplő levéltári források érdekeltek. (A Fejedelem jelzőt én magam találtam ki neki, és kedveskedve akkor nevezem így, ha a hatalmas könyvállományból pontosan azokat a kuriózumokat ajánlja a figyelmembe, amelyek tanulmányaim folyamán érdekelhetnek. Miután több nyelven beszélek - köztük számos úgynevezett holt nyelvet is -, abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy a számítógépes technikának köszönhetően akár a könyvtár digitalizált képeinek szövegeit is tanulmányozhatom. Papirusztekercsek hieroglifái, agyagtáblákra vésett ékírás, kókuszháncsra és pálmalevelekre festett keleti jelek egyaránt érdekelnek.) Miközben az elém rakott könyveket rakosgatom, és egyfajta vizuális leltárt készítek (sőt, bevallom, olykor megsimogatom, és meg is szagolom a kezembe került könyveket), Fejedelem, hóna alatt egy vaskos kötetet szorítva, továbbra is mellettem marad. Mikor rákérdezek, mosolyogva teszi le az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene 1971-es számát. Elveszem és a papírdarabbal megjelölt helyen kinyitom: D.C.Kavanaugh cikkét látom. Bolhákról van benne szó. Fejedelem sokat- mondóan mosolyog, arra gondolt, talán szükségem lehet rá.
