Irodalmi Szemle, 2005

2005/7 - EMLÉKEZÉSEK - Jakab István: Falusi házacskákba szorult nagypolitika, avagy: a magyar-szlovák történelem egy szelete

Falusi házacskákba szorult nagypolitika

hogy a szlovákok is önálló államot szeretnének, végképp el akarnak szakadni a cse- hektől, de félő, hogy Hitler ráteszi kezét arra a területre is. Ok, mármint a magyarok, szeretnék ezt megelőzni, s visszaállítani az egykori magyar-lengyel határt. Mi, háziak, sajnálkoztunk a katonákon, hiszen a magunk civil módján el tudtuk képzelni, mi vár rájuk. De ők elég optimisták voltak. Annyira, hogy ajánlatunkat: egyenek valamit nyugodtan (esetleg melegítsék meg a tűzhelyen, amit szükségesnek látnak), azzal hárították el, ők már vacsoráztak, s csak reggel esznek; s mosolyogva tették hozzá: valószínűleg már a Tátrában reggeliznek majd. Ezt a kijelentést természetesen azért sem lehetett komolyan venni, mert a Tátra a falunktól több száz kilométerre van, s ezt a távolságot a gyalogos harcosnak a saját lábán kell megtennie, s bizonyára harcolva. Mert azt még mi, civilek is sejtettük, hogy a katonákat nem várják majd odaát diadalkapuval a szlovákok. Sőt a felnőttek azt sem zárták ki, hogy néhány ágyúgolyót falunk is kap majd Málcáról még a kezdet kezdetén, hiszen légvonalban 6-7 km-re lehet egymástól a két község. Én, akinek akkor még fogalmam sem volt a lövedék röppályájáról, azt hittem: az ágyú lövedéke egyenes vonalban, vízszintesen teszi meg a két falu közötti utat, s azon aggódtam, a mi házunk eleje közelebb van az utcához, mint a szomszédoké, s így a faluba beérkező ágyúgolyó abba ütközik bele, s azt rombolja szét.

De aggodalmam feleslegesnek bizonyult: 10 óra tájban parancs érkezett, csakhogy nem az indulásra, hanem ez: „Riadó lefújva!” Persze ezt is csak szóban adták tudomásukra a katonáknak. Mi megkönnyebbültünk a hír hallatán: elmúlt a belövés veszélye. Ok - mivel nem erre számítottak - legalábbis külső megnyilatkozásaikból ítélve, megbotránkozással vették ezt tudomásul. A „nagypolitika” szólt bele a dologba: Hitler leintette őket. Ő akarja megkaparintani Szlovákiát.

Falunk népe megnyugodott. A katonák elvonultak. A határátkelők működni kezdtek. Amint utólag megtudtuk a málcaiaktól, valóban nem várták volna ott sem diadalkapukkal, sem magyar himnusszal a honvédeket. Mint elmondták, sajnálkoztak rajtunk, nagyráskaiakon, mert két ágyú csöve a mi falunk felé irányult, s ők biztosra vették: ha megindul a harc, lerombolják az ágyúk a községet. Mi akkor már persze mosolyogtunk ezen a naiv civil feltevésen, már csak arra gondolva is, hogy sok idejük nem lett volna az ágyúzásra: a néhány kilométer távolságot hamar megtették volna a pihent magyar katonák. De azért jólesett a szlovák szomszédfalusiak együttérzése.

* * *

Ezt az 1939-es emléket Janek István történésznek az Új Szó 2004. dec. 10-i számában megjelent „Magyar-szlovák »kis háború« 1939 márciusában” című cikke idézte fel bennem. Én persze mint akkori tízéves gyerek sokáig csak lakóházunk falai közé szorult nagypolitikai eseményként emlékeztem vissza erre a történésre, s csak később - a leírt estének a történelmi események sorozatába való beilleszté