Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - EMLÉKEZÉSEK - Jakab István: Falusi házacskákba szorult nagypolitika, avagy: a magyar-szlovák történelem egy szelete
EMLÉKEZÉSEK Jakab István Falusi házacskákba szorult nagypolitika, avagy: a magyar-szlovák történelem egy szelete Házunk egyetlen fűtött szobájában 1939 márciusának egyik estéjén annyi ember zsúfolódott össze, amennyi még soha. A családunk hattagú volt, a többiek katonák voltak; magyar katonák, akik az utóbbi napokban érkeztek a községbe. Jövetelük céljáról nemigen nyilatkoztak, de nyílt titok volt, hogy a Csehszlovákia megmaradt területéhez tartozó szlovákiai rész visszafoglalására készülnek. Még be sem fejeződött a Felvidék visszacsatolása - szülőfalum 1938. november 10-én került vissza Magyarországhoz a megmaradt szlovákiai terület máris kikiáltotta Zsolnán Szlovákia autonómiáját Csehszlovákia keretében (1938. okt. 6.). A következő év elején, 1939. március 9-én meg zavargások törtek ki Szlovákiában a csehszlovák vezetés ellen, amelyet a prágai központi kormány csendőrök és katonák bevetésével fojtott el. A felvidéki magyar területnek Magyarországhoz csatolása óta eltelt időszakban a magyar—szlovák határ több szakaszán is elég gyakoriak voltak az incidensek. Csak tízéves voltam, de ma, 65 év távlatából is jól emlékszem arra, hogy Nagyráskán olykor udvarunkon hallgattuk este, hogy az Abara és Málca, Abara és Petrik közötti határszakaszokon géppuskák kelepeltek. S most, 1939 márciusában a katonák megjelenése a határhoz közeli kis falunkban nem tűnt senki e- lőtt nagy rejtélynek. Különösen azoknak nem, akik tudták, Hitler megtiltotta a prágai központi kormánynak, hogy folytassa Szlovákiában a rendcsinálást, sőt Jozef Tiso magához rendelésével és a csehek elleni bátorításával nyíltan Szlovákia mellé állt. Még arra is figyelmeztette őket, hogy ha nem kiáltják ki önállóságukat, elfoglalják őket a magyarok. Hiszen magyar csapatösszevonásokról érkezett hír a magyar-szlovák határról. A házakba húzódott magyar katonák között szájról szájra terjedt a parancs: riadó, harci készültség teljes menetfelszereléssel. Aznap este mi, gyerekek sem feküdtünk le. A szoba („elsőház”) tele volt katonával, ezek puskájukat kezükben szorongatták („a magyar honvéd nem válik meg a fegyverétől”), a pitvarban meg a „borjúk” sorakoztak, esetleg azok is a katonák lábainál hevertek a szobában. Ebben a hátizsákszerű felszerelési tárgyban cipelte a honvéd magával a holmiját; nevét onnan kapta, hogy a táskát lezáró rész szőrös borjúbőrből készült. Persze bent a házban már nem volt titkolódzás: nyíltan folyt a politizálás. Többek között arról,
