Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2005 - Szabómihály Gizella: „...ez az első itteni magyar tájszótár” - Gágyor József Tallósi szótár című kötetéről
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2005 zása a szocialista nagyüzemi termelésnek és munkamorálnak az alábbi példamondat! .Jéerdéssen kapátok, ráhúszták a fődet a kukorica tövire, a gyom még ot maratt. Azután ety-két nap múva virított. ” A következő mondat olvasásakor meg nem lehet nem gondolni a szinte az egész Csallóközt és Mátyusföldet beborító fóliasátor-rengetegre, amely még néhány évvel ezelőtt is meghatározta a faluképet: „Nyugottan befóli- ászhotta vóna ő is a kertyit, nos má mi pészt összekereshetét vóna. ” A nyelvjárási és táj szógyűjtéseket még ma is nagyrészt a leletmentés motiválja, jól példázzák ezt egyik jeles nyelvjáráskutatónknak, Szabó Józsefnek a Mihályi tájszótár ismertetésekor írott szavai: sürgősen kellene még többet tennünk, mert egy-két évtized múltával már a lehetősége sem lesz meg annak, hogy a paraszti élet gazdag kincsestárának értékeit - különösen bizonyos témakörökben (pl. szántás-vetés, aratás, kendermunka stb.) - meg tudjuk menteni a jövendő kutatások számára.” Ennélfogva egyes tájszótárak sokszor nem a gyűjtés időpontjában élő, aktívan használt szóanyagot tartalmazzák, hanem annál jó néhány évtizeddel korábbi nyelvállapotot rögzítenek. Véleményem szerint e megközelítés hátterében kimondatlanul bár, de az a szemlélet húzódik meg, amely a régit értékesebbnek tartja az újnál, a népet a hagyományos parasztsággal azonosítja, s a falu átalakulásával, a mezőgazdasági termelés jelentőségének háttérbe szorulásával, az ezzel együtt járó polgárosodással párhuzamosan a tájszavak és általában a nyelvjárás fokozatos eltűnését is feltételezi. Holott tudjuk, hogy - minden korábbi vélekedéssel ellentétben - a köznyelv térhódítása nem jelentette a nyelvjárások pusztulását, még Magyarországon sem, ahol érthető módon a köznyelviesülés jóval erőteljesebb, mint nálunk vagy a többi kisebbségi régióban. A tallósi szóanyag is azt mutatja, hogy a nyelvjárás él, bár bizonyos hangtani jegyek visszaszorulóban vannak, így például az ny-ezés (tehát az ny ejtése az n helyett) az újabban átvett idegen eredetű szavakra már nem jellemző - legalábbis a példaanyag szerint, pl. démizsony, káplány, de román, rutin, szerpentin, indián. A szóanyag is természetesen változik. A szerző több helyütt is megjegyzi, hogy például a Barts József által 1887-88-ban a Nyelvőrben publikált bizonyos szavak ma már nem ismertek, ilyen például a lúdtyukmony ’lúdtojás’, a vízverés ’izzadás’ vagy a vízitök ’tavirózsa', illetve egyes szavakat, alakokat már csak az öregek használnak, pl. Agnis ’Ágnes’. A szótárban viszont szép számmal találhatunk valódi tájszónak minősíthető szavakat, például jómagam máshonnan nem ismerem a ’mitugrász’ jelentésű migrifics és a ’nagy termetű, drabális’ jelentésű de- vernye mellékneveket vagy az ’inogni késztet’ jelentésű lükeszt igét. Amint a tallósi nyelvjárást bemutató fejezetben a szerző is megjegyzi, „[a] valódi tájszavak - éppen azért, mert a köznyelvben nincs megfelelőjük - többé-kevésbé szívósan tartják magukat. Ezzel szemben az alaki tájszók sokkal jobban ki vannak téve a köznyelv hatásának. A köznyelvi formákhoz való közeledésüket az iskolán kívül a televízió, a rádió és a sajtó befolyásolja a legnagyobb mértékben.” A politikai és a gazdasági környezet megváltozásának kézenfekvő következ