Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - FÓRUM - Mérföldkövek IX. - Csanda Gábor: A háborús évek tükröződése a szlovákiai magyar irodalomban (előadás)
FÓRUM Lássuk sorjában. A címben jelölt „háborús évek” alatt a második világháború értendő, a ténylegesen a háborús évekhez tartozó, azokat kiváltó és lezáró eseményekkel együtt, tehát a témát nyitó korszakhatárának az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény tekinthető, a korszakot záró mérföldkőnek pedig 1945 áprilisa. Az irodalom öntörvényű keretei természetesen csak a legritkább esetekben feleltethetők meg ennek a két korszakhatárnak a küszöbeivel, a konkrét irodalmi művek pedig még kevésbé érdekeltek abban, hogy idő- és cselekményterük megegyezzék a valós történelmiekével. Mindez bizonyos fenntartásokkal a tényirodalomra is érvényes, különösen ami a memoárirodalmat illeti. A szépirodalom a maga sajátos eszközeivel és esztétikájával ennek a változatosságnak rendkívül alkalmas alanya. Dobos László Földönfutók (Madách, 1967) című regényéből hozva a példát: „Ezerkilenc- száznegyvenöt szeptembere, Bodrogközben tíz hónapja véget ért a háború.” A regényidő és a háborús évek ideje közt értelemszerűen jelentős az eltolódás, s persze a szlovákiai magyar irodalom a második világháborús egyetemes világégésnél érzékenyebben reflektál az ezt követő, speciálisan a nemzeti kisebbséget érintő represz- sziókra. Dobos László idézett regénye is valahol ott kezdődik, ahol a második világ- háborús események befejeződnek. Ismét más - történelmi és irodalmi - kérdés tehát, hogy a világháborús események befejeződése nem feltétlen jelenti sem a szabadság eljövetelét, sem pedig a polgári életet. Komáromi Ressl János Ráckerti orgonák (Madách, 1971) című regényének alábbi részlete erre világíthat rá: „Ha azt az időt, amikor minden nap új eseményt hozott, amikor sohasem tudták, hogy másnap melyik országban hajtják le fáradt fejüket, amikor egy percig sem voltak biztosak abban, vajon másnap még élnek-e, tűznek neveznénk, akkor a szögesdrót mögötti élet lett életünkben a víz. Szöges ellentéte a forrongó, örökké változó előbbinek. A hadifogság valóban a hideg zuhanyt jelentette. Ez volt a kijózanodás, a visszagondolás, a szemlélődés, a józan ítéletalkotás időszaka. De minél tovább tartott, annál fájóbbá vált az emlékezés. Egyszer aztán ennek is vége lett, és következett a lélekölő unalom.” A fentiek értelmében azt hiszem, nem vethető el az a belátás, hogy a háborús évek fogalma nem korlátozható pusztán csak a második világháború kezdetének és végének többé-kevésbé napra pontos dátumai közé eső időszakra. A történelmi események linearitásából eredően a történelmi tematikájú irodalom is többnyire folyamatában igyekszik megragadni az idő múlását, s ezáltal a tematikailag egymásra kötődő események is óhatatlanul szétszálazhatatlanokká válnak benne. Különösen érvényes ez az olyan irodalom esetében, mely a tükrözési elv alapján működő alkotói és befogadói gyakorlatot követi - márpedig a szlovákiai magyar irodalom itt tárgyalt és idézett része meghatározó mértékben ilyen eset. Ekként jelenik meg a Földönfutókban a világháború végének általános tapasztalata a háború utáni speciális kisebbségi tapasztalattal, a hontalanság éveivel: „Nyelvük szerint különválasztják az embereket; jókra és rosszakra, győztesekre és legyőzöttekre. A hatalom új urai törvényt ülnek; nem kérdeznek, csak vádolnak. [...] Aki anyanyelvén szól, az bűnös, azt ütni és gyű
