Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - FÓRUM - Mérföldkövek IX. - Csanda Gábor: A háborús évek tükröződése a szlovákiai magyar irodalomban (előadás)
FÓRUM lölni kell.” Ekként peregnek tovább a Ráckerti orgonák fejezetein belül a felszabadulás utáni közvetlen események a pozsonyi gyűjtőtáborban, majd a focsani hadifogoly- táborban. (Komáromi Ressl János regénye az idei ünnepi könyvhétre jelenik meg új, cenzúrázatlan kiadásban a Nap Kiadó gondozásában.) A háborús tematika másfajta - belső - bontása további irányokat is kijelölhet az irodalomtörténeti vizsgálódás számára. Viszonylag jól elkülöníthető a háborús é- vek irodalmán belül az ún. holokausztirodalom. Ez a tematikailag leszűkített tárgykör még annyira sem feldolgozott, mint a tágabbnak tekinthető háborús irodalom, noha az ebben a kategóriában született művek, különösen az emlékiratok és a tény- irodalmiak nem teljesen recepció nélküliek. A szépirodalom területéről példaként hozható fel Zádor Margit Emlékfoszlányok (Kalligram, 2003) című kötete, mely elsősorban abban különbözik a naplóirodalom hasonló darabjaitól, hogy kerüli a közvetlen vallomásos beszédmódot és felszámolja az egyértelműen referenciális olvasat lehetőségét. Mellesleg A háborús évek tükröződése a szlovákiai magyar irodalomban című dolgozatban is speciális helyet foglal el, hiszen a mű szerzője csehországi, cselekménye pedig jórészt Kárpátalján játszódik. A huszadik század egyik legtragikusabb, a második világháborún belül is legembertelenebb eseménysorozata így az imago regionis prizmáján át bizonyos értelemben egy olyan sajátos világlátás kifejezője lesz, mint amilyen egyébként - más összefüggésekben - a szlovákiai magyar irodalomnak is tulajdonítható. Az alábbi hosszabb részlet talán - metonimikusan - érzékeltetheti ezt: „A város felismerhetetlen volt: az utcák kihaltak, a boltok redőnyei leeresztve, csak a csukott ablakok összehúzott függönyei közül lebbent meg egyik-másik, s mögülük fürkész szemek meredtek rá, vajon ki az a sárga csillagos lány, akit megint elfogtak. A Latorica-udvamak nevezett rövid átjáró utca piac felé eső végét hevenyészett deszkapalánk zárta el, rajta csúf, maszatos papírlapok éktelenkedtek halálfejekkel és ilyenféle felírásokkal: Vigyázat, gettó! Járvány veszély! Zsidó vérszopók, hazaárulók... Ez volt a gettókapu. Valami fegyveres suhanc belerúg a bőröndjébe: - Nyisd ki, hadd lássam, mit akarsz becsempészni! A bőrönd magától kinyílik, alig van benne valami, egy könyv a földre hullik.” A címben jelölt háborús évek tág kérdésének problematizálása ezzel korántsem tekinthető kimerítettnek, bővebb taglalását azonban ennek a dolgozatnak a keretei nem teszik lehetővé. Hasonló okokból célszerű eltekintenünk a szlovákiai magyar irodalom fogalmának részletekbe menő felfejtésétől is. Tehetjük ezt annál is inkább, mert szerencsére az irodalom mára már a tudományosság keretein belül is elfogadhatóan tisztázta ennek a terminus technicusnak a használhatóságát, ugyanakkor kijelölte (vagy pontosabb így fogalmazni: kitapogatta; elsősorban Németh Zoltán tanulmányaival) használhatóságának határait. A Zádor Margit-könyv beemelésével részint már ennek az újabb bekezdésnek a határait is jelöltük. Nem kerülhető meg azonban a fordításirodalom, mely napjainkban az eredeti művek megjelentetése és ezek szakszerű kritikai recepciója fényében mellőzöttnek tűnik. Kijelölt tárgykörünkben legalább az utalás szintjén emlékeztessünk a háborús évek irodalmának arra a nem csekély szeletére, mely a fordításirodalom révén vált/válhatott a szlová
