Irodalmi Szemle, 2005

2005/6 - TANULMÁNY - Filep Tamás Gusztáv: Táj hazalélektan

Filep Tamás Gusztáv

kezőleg, a meglátott népi alkat és táji színezet sajátos jegyeit bővítik ki az örök emberi arc és földi világ végtelenjévé”, jellemzi oda kötődő klasszikusainkat, Juhász Gyulát, Tömörkény Istvánt és Móra Ferencet18 -, és írt a magyar-szlovák, a magyar-német művelődési kapcsolatokról (főként persze ismét egy-két kiadvány kapcsán).

Egyetlen tanulmányát meg kell még említenem ebből a korszakból: tőle származik a Magyarországhoz visszatért szlovákiai magyarság létélményének, tapasztalatainak, közösséglélektanának az egyik legjobb (bár tömör, nem részletező) összefoglalása, amely A kisebbségi ember lelkivilága címmel a Magyar Szemlében jelent meg 1941 augusztusában; ez az írás azoknak a munkáknak a körébe tartozott, amelyek a magyar társadalommal próbálták megértetni a kisebbségre jellemző szociális öntudatnak és a demokratizálódás igényének az alapjait, s e tapasztalatok átörökítését kívánták szolgálni.

Ez az a korszaka Krammemek, amikor a katolikus megújulási mozgalommal együtt halad, bár úgy vélem, nem azonosul egészen annak programjával. Az elméleti kapcsolódási pontokat részben egy, a katolikus irodalom lehetőségeiről szóló cikkében találjuk meg:

„Elitem szerint a katolikus univerzalitás gondolatának ma is meglehetne ihlető ereje, de akkor ősi lendület és a katakombakeresztény mindent vállaló odaadása kellene. Érvényesülnie kellene benne annak a claudeli, de végeredményben jellemzően katolikus kettősségnek, amely egyrészt bátran merít az élet teljességéből, tehát feltárja és megrajzolja a mai élet minden gondját, fonákságát, a keresztény ember egész lelkiismereti szorongatottságát (mert ki merné állítani, hogy ma lehet keresztény embernek nyugodtan szemlélődni s nem kell minden percben mindent mérlegre tennie), korunk kuszáltságát, hajszoltságát, zűrzavarát, de tenné ezt annak a háttérben mindig ott pompázó hatalmas isteni tervszerűségnek rendíthetetlen hitével, amely erőt ad, hogy a legnehezebb kérdésekkel is szembenézzünk.”19 Ezt a passzust egyébként idéztem már a föntebb hivatkozott Krammer-tanulmányomban, de ott nem szóltam arról, miket látott a fentiek alapján a legfontosabb kérdéseknek „magyar viszonylatban”. Először is magát azt, hogy „mit jelent magyarnak lenni”, hogy a nemzeten belül mit jelent a nép, mi következik abból, hogy Magyarországon több etnikum él, pontosabban hogy „más nemzetekkel élünk egy állami keretben és ezen túl földrajzi egységben”, hogy mi következik a közös történelmi hagyományból, milyen a szórványok sorsa, de például azt is, hogy a zsidóságnak mi volt a szerepe „a magyar élet alakulásában”. Ez az utóbbi valószínűleg kitüntetett figyelmet érdemelne, s azt hiszem, belemagyarázás nélkül mondhatom, hogy ez az utalás nem azért szerepel Krammer szövegében, mert ő is „zsidótlanítani” akarta volna a magyar kultúrát; ellenkezőleg, úgy gondolom, a zsidóságnak a magyar polgárosodásban és a polgári kultúrában betöltött jelentős feladatkörére emlékeztet a maga csöndes módján, hiszen e kultúra szerepét akkor is fontosnak tartotta, amikor a táj haza megismerésének fontosságáról beszélt. Az Új Életben közölt egyik írásá-