Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - TANULMÁNY - Filep Tamás Gusztáv: Táj hazalélektan
Tájhazalélektan lyek növelik a helyi irodalom iránti érdeklődést - ennek az irodalomnak viszont hiányoznak az alapjai. Elvileg tehát logikus lenne egyfajta regionális irodalom kifejlesztése. Krammer, amikor regionalizmusról beszél, mindig arra az akkoriban egyetemesnek elismert magas szintre gondol, amelyet Ramuz életműve példáz, sőt általában, mint ahogyan ebben az írásában is, konkrétan utal a svájci íróra (az elméleti munkák közül pedig Josef Nadleréra); másrészt viszont esze ágában sincs leválasztani a magyar irodalomról annak szlovenszkói ágát. Valójában a tájirodalom, a „néptörzsi” jelleg s a közös történelem hatása a szlovenszkói magyar kultúrán belül nem olyan erős, hogy abból egy sajátos irodalom alakulhatna ki. Krammer afelé hajlik, hogy - Szvatkó Pálnak az indogermán magyarok szerepét hangsúlyozó elmélete nyomán - a felföldi magyar (polgári) kultúra és Nyugat-Eu- rópa kapcsolatait kellene újra végiggondolni, s e területen keresni a folytatható hagyományt. Az is igaz viszont, hogy a Magyarok Csehszlovákiában 1918—1938 című tanulmánykötetben szereplő írásában17 a kételyeit is megfogalmazza e kérdés egy másik vonatkozása kapcsán; eszerint nem igazolható az, hogy a magyarság szellemi értelemben legnyugatibb közvetítő ága a szlovenszkói volna - a nyugateurópai kultúrát (a háború után) nem ez a társadalomtöredék közvetíti a többi nemzetrésznek kelet felé, hanem ő kapja onnan. Ez persze részben ismét az intézmény- rendszer hiányának következménye. (A tanulmány egyébként vázlatosan arra is u- tal, hogy mely európai kultúrhatások érvényesülnek a széttagolt szlovenszkói magyar világban.) Nem mond ellent a föntieknek, hogy Krammer a társadalom életében való szerepvállalás fontos feltételének tartotta a környezetbe ágyazottságot, az értelmiségnek a kisvárosi és falusi társadalommal való szoros együttműködését. Ez foglalkoztatta a háborús években is, amikor Szegedre helyezték tanárnak. Ez a néhány év életének alig kutatott szakasza, ezért, ha röviden is, szólok róla. Krammer ekkor a szegedi egyetem gyakorlógimnáziumában tanított - később aztán ismét Érsekújvárban találjuk —, és a Dugonics Társaság titkári feladatait is ő látta el. Szeged akkoriban a Jugoszláviától visszafoglalt területek regionális szervezeti központja, fővárosa is volt; az ott megjelenő folyóiratnak - amelyet egyébként a szegedi tudományegyetem barátainak egyesülete adott ki - a neve is utal erre: Délvidéki Szemle. (Nem kizárólag itt publikált persze: cikkei, tanulmányai a Kalangyában, a Nevelésügyi Szemlében és az Új Életben is megtalálhatók.) A Délvidéki Szemle 1942 és 1944 között jelent meg, és több mint egy tucatnyi Krammer-írás található benne. Néhány kisebb tanulmány mellett - A felvidéki magyarság (1942. 3. szám). A nyolcvanéves Gerhart Hauptmann (1942. 12. szám) — főleg recenziók. A kiválasztott témák, művek pontosan megmutatják, milyen körben képzelte el Krammer a magafajta értelmiségi által vállalható szolgálatot: ismertetette a Szlovák Köztársaságban megjelent magyar kiadványokat, beszámolt a szegedi és környékbeli regionális kultúra eseményeiről, az ott megjelent, e szellemet tükröző könyvekről - „Nem a népiesség és tájhoz kötöttség szűk kereteiben húzódnak meg, hanem ellen
